Ugrás a tartalomra

Nem lesz egyelőre török emlékmű Zentán (videó)

2016.07.25
04:04
A községi képviselő-testület mai ülésén megsemmisítette azt a korábbi határozatát, amellyel az emlékmű létrehozására irányuló kezdeményezést támogatta
A községi képviselő-testület mai ülésén megsemmisítette azt a korábbi határozatát, amellyel az emlékmű létrehozására irányuló kezdeményezést támogatta.      Zenta Község Képviselő-testületének rendes ülésén a legnagyobb vitára a török emlékművel kapcsolatban lehetett számítani, ugyanis az ellenzéki képviselők azt kezdeményezték, hogy a testület semmisítse meg a TIKA, azaz a Török Fejlesztési és Koordinációs Ügynökség emlékmű-állítási kezdeményezésének támogatásáról szóló, március 31-én meghozott rendeletét. Vita azonban nem alakult ki a kérdés kapcsán, a képviselők 19 igen szavazattal, 7 tartózkodással, ellenszavazat nélkül fogadták el a határozatjavaslatot.Zsoldos Ferenc, zentai képviselő, Magyar Mozgalom: „Ami miatt megtámadta az ellenzék, az elsősorban a jogszerűtlensége volt, tehát ebben az ellenzék egyértelműen egyetértett, hogy mivel nem volt kinevezve az emlékműbizottság, és ezáltal magát a rendeletet is megkerülték, ezért ez jogszabályellenes.”



Magyar Polgári Szövetség elsősorban azt ellenzi, hogy a török emlékmű a zentai csata emlékműve mellett kapjon helyet. Rácz Szabó László, zentai képviselő, Magyar Polgári Szövetség: „Mi a magunk részéről elutasítjuk, hogy annak a térnek a jellegét megváltoztassák, és egy török emlékmű, nagy pénzből – mi kis pénzből építettük – elnyomná az igazi, a valós mondanivalót.”A hatalmi koalíció tagjai szintén formai okok miatt voksoltak a korábbi rendelet megsemmisítése mellett, azt azonban nehezményezték, hogy akadnak, akik hangulatkeltéssel próbálják megakadályozni a török emlékmű létrehozását.Juhász Attila, zentai képviselő, Vajdasági Magyar Szövetség: „A halott katona már nem ellenség, tehát ha így nézzük, a 21. század Európájában az, hogy kegyeleti helyet biztosítsunk egy úgymond hódító ország hadseregének, halottjainak, az már nem a hódításról és nem a háborúról, hanem éppen a halottakról és a kegyeletről kellene, hogy szóljon.”A hatalmi koalíció tagjai fontosnak tartják, hogy amennyiben a községi képviselő-testület a későbbiekben mégis úgy döntene, hogy támogatja egy majdani török emlékmű kialakítását, akkor azt csakis szabályosan, a szükséges eljárás lépéseinek betartásával, valamint a szakmai és etikai követelmények tiszteletben tartásával tegye meg.A községi képviselő-testület elfogadta a község 2015. évi költségvetésének zárszámadásáról szóló rendeletet is. Földi Márta, gazdasági és pénzügyi főosztályvezető, Községi Közigazgatási Hivatal: „A 2015-ös költségvetés 92,1 százalékban valósult meg, ami azt jelenti, hogy 869 millió dinárt valósítottunk meg, mint jövedelmet és 944 millió volt a terv.”Az ülésen módosították a kommunális tevékenységekről szóló rendeletet, kinevezték az emlékművek emelésének kérdésében illetékes bizottságot, illetve a község nyilvános elismeréseit odaítélő bizottságot is.

Most

10:41, Frissítve: 10:54

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.