Ugrás a tartalomra

Német delegáció látogatása a bácskossuthfalvi Otthonban (videó)

2015.07.29
08:22
A Belgrádi Német Nagykövetség delegációja látogatott el kedden délután a bácskossuthfalvi Otthonba
A Belgrádi Német Nagykövetség delegációja látogatott el kedden délután a bácskossuthfalvi Otthonba. Az értelmi fogyatékosokat gondozó szociális intézmény fenntartásában fontos szerepet játszanak az adományok.Németországból évek óta jelentős donációk érkeznek a településre. Átlagos délután az Otthonban. A napos időt kihasználva békésen üldögélnek az udvaron a gondozottak. Többen sétálnak, beszélgetnek. Közel 300 középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékos felnőtt otthona a bácskossuthfalvi intézmény. Kedden délután vendégek érkeztek hozzájuk. Az Otthonban tett látogatáson részt vett Klaus Ingo Gnoyke, Németország Belgrádi Nagykövetségének katonai attaséja. "Az igazgatótól hallhattuk, hogy ez egy nagyon fontos intézmény, amely sok emberről gondoskodik kevés pénzből. Már csak ezért is nagyon fontosak a külföldi adományok és minden segítség, ami ide elérhet."A németországi hadseregtől, és más külföldi donátoroktól már számos adomány érkezett Bácskossuthfalvára az intézmény pártfogóinak, a Holz házaspár közbenjárására. Holz Lídia: "Megpróbáljuk, hogy az Otthon egy nagyobb lehetőséghez jusson, mert nagyon sok és nagy probléma van, nagyok a szükségletei az otthonnak."



Reißmüller Németország Belgrádi Nagykövetségének kulturális attaséja a további segítség lehetőségét is előrevetítette. "Ez egy nagyon érdekes látogatás volt és fontos volt, hogy ezt lássam. Mi most megvizsgáljuk a Német Nagykövetségen a további támogatási lehetőségeket."Az Otthon igazgatójával folytatott megbeszélésükön a további együttműködésről és a legszükségesebb hiányosságokról is szó esett. Majláth Béla, igazgató, Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Szociális Intézmény: "Súlyos és nehéz értelmi fogyatékosokkal vagyunk ebben az intézetben, itt sokkal nagyobb az amortizáció, több dolgot tönkretesznek, letörnek. Ilyen gazdasági és pénzügyi keretek között sajnos ezt nem tudjuk pótolni, ezért különösen fontosak nekünk ezek a külföldi adományok."Nincs könnyű helyzetben a szociális intézmény, elavult a járműpark, új kiszolgáló helyiségek kiépítésére lenne szükség és a fogyóeszközök pótlásánál is nehézségekbe ütköznek. Ezért is minden adomány jó helyre kerül az Otthonban.

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.