Ugrás a tartalomra

Óbecse – jobb utak, biztonságosabb közlekedés (videó)

2015.11.19
11:27
Megépült Óbecse első körforgalma és több út is új aszfaltburkolatot kapott
Megépült Óbecse első körforgalma és több út is új aszfaltburkolatot kapott. Ráadásul mindez egyetlen fillérjébe sem került az önkormányzatnak. Az Újvidék és Törökbecse irányából Óbecsére vezető utak találkozásánál lévő körforgalomnál jelenleg a közvilágítást építik, ezután pedig a gyalogos és bicikliút készül el. Sokak szerint ezentúl biztonságosabb lesz itt a közlekedés. Mile Drobnjak: „Egészen biztosan könnyebb. Korábban a kamionból jóformán nem lehetett látni az egyik oldalt. Biztosan jobb most, hogy megcsinálták a körforgalmat.”A napokban a Szenttamási út több szakasza és az ipari övezetben lévő Szójagyári út is új burkolatot kapott. A hatalmas kátyúk miatt korábban itt veszélyes volt a közlekedés. Bojan Ivošević: „Törtek a sárhányóink, a kerekeink, vesztettünk el gumiabroncsokat, csavarokat. Elég sok volt a kellemetlenség, a baleset, de most remekül rendbe hozták az utat.”



Óbecsén jelenleg a Péterrévei út településen belüli részén folynak munkálatok. Az Óbecse és Péterréve közti úton azonban még egy-két kilométeres szakasz befejezésre vár. Kinka Erzsébet, alpolgármester, Óbecse: „A Péterrévei úton is folynak nagy javítások, és bízunk abban, hogy a városon kívül a Péterrévére vezető útnak az előkészületei is megtörténnek, aminek a befejezése tavaszra lesz várható.”Óbecse önkormányzatának csupán a körforgalom közvilágítására kellett költenie. A körforgalom megépítését és az útfelújításokat a Szerbia Utai Közvállalat finanszírozza.

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.