Ugrás a tartalomra

Segítséget kérnek a Szabadkai Rádió Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztőségének tagjai

2015.06.29
15:27
Július 1-én Vajdaságban tizennégy olyan önkormányzati alapítású rádió és televízió szűnt volna meg, amelyek magyar nyelven is sugároznak
Július 1-én Vajdaságban tizennégy olyan önkormányzati alapítású rádió és televízió szűnt volna meg, amelyek magyar nyelven is sugároznak. A privatizációs folyamat négy hónappal történő meghosszabbításával azonban ezek a médiaházak további esélyt kaptak a fennmaradásra. Ennek kapcsán nyílt levéllel fordultak a Szabadkai Rádió Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztőségének tagjai Magyarország belgrádi nagykövetéhez, Magyarország szabadkai magyar főkonzuljához és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökéhez. A Szabadkai Rádió munkatársai kérik, hogy a médiaházak ügyéről is tárgyaljon a magyarországi szerb és a szerbiai magyar kisebbségek helyzetével foglalkozó kormányközi vegyes bizottság, illetve akár a július elsején együttes kormányülés napirendjén is szerepelhetne a kérdés. Véleményük szerint párbeszédet kellene indítani az ilyen szerkesztőségek átmentéséhez. Pintér Attila, Babity János és Pásztor István segítségét kérik, hogy a magyar fél értesüljön a helyzetről és lehetőség szerint hassanak oda, hogy ezt a kérdést megemlítsék a szerb és magyar kormány együttes ülésén. A levelet az alábbiakban ismertetjük:Tisztelt Nagykövet Úr, Főkonzul Úr, Elnök Úr!Július 1-én tizennégy olyan önkormányzati rádió és televízió szűnt volna meg a Vajdaságban, amelyek magyar nyelven is sugároznak műsort. A privatizációs folyamat négy hónappal történő meghosszabbításával azonban további esélyt kaptak ezek a médiaházak a fennmaradásra. Legalábbis szeretnénk azt hinni, hogy valóban ez volt a cél, s nem az, hogy a kormány elkerülje azt a kellemetlenséget, hogy ugyanazon a napon hallgassanak el ezek a rádiók, amikor együttes ülését tartja a szerb és a magyar kormány.Fontosnak tartjuk azonban leszögezni, hogy a törvények módosításával még semmi sem oldódott meg. A nagyobb médiaházaknak, mint amilyen a Szabadkai Rádió is, nincs esélyük arra, hogy sikeresen privatizálják őket, s utána önerőből fennmaradjanak a piacon.Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke májusban az együttes kormányülés kapcsán sürgette a magyarországi szerb és a szerbiai magyar kisebbségek helyzetével foglalkozó kormányközi vegyes bizottság felállítását, mondván, azon a fórumon lehetne megtárgyalni a nyitott kérdéseket. Ha létrejön ez a vegyes bizottság, akkor kérjük, hogy ezen médiaházak ügyét is tárgyalja meg, de akár a mostani együttes kormányülés napirendjén is szerepelhetne ez a kérdés akár az egyéb napirend alatt is.A kisebbségi nyelvű közszolgálati tájékoztatás ilyen arányú leépítése sérti és jelentős mértékben csorbítja az adott kisebbségek, köztük a magyarok szerzett jogait. Párbeszédet kell indítani, hogy Szerbia azon szándékát tiszteletben tartva, hogy az állam kivonul a médiából, miként lehet átmenteni ezen szerkesztőségeket úgy, hogy azok működése, önállósága, s ezzel párhuzamosan a médiapluralizmus ne kerüljön veszélybe.Hisszük, hogy megoldás van, csak meg kell találni a legjobbat.Kérjük Önöket, hogy minderről értesüljön a magyar fél, s lehetőségeik szerint hassanak oda, hogy ezt a kérdést legalább megemlítsék a szerb és magyar kormány együttes ülésén, illetve, hogy utána tárgyalások kezdődjenek a megfelelő szinteken az érintettek bevonásával a kérdés tartós és megnyugtató rendezéséről.Segítségüket előre is tisztelettel köszönjük! Szabadka, 2015. június 29.  A Szabadkai Rádió Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztősége: Bencsik IstvánDemus ÉvaHalgašev Gavranović AndreaKazinczy Paszterkó DianaNémeth ErnőPiuković NorbertSzarapka SuzanaTemunivić RitaTóth ImreVarga Ágota

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.