Ugrás a tartalomra

A sikeres pályázatoknak köszönhetően 300 millió dinárral nőtt a zentai költségvetés

2023.04.27
14:41
2023.11.26
09:09
Forrás
Pannon RTV
Mintegy 300 millió dinárral nőtt Zenta község költségvetése. Idén az önkormányzat több mint egymilliárd dinárral rendelkezik majd, hangzott el a zentai KKT mai, 34. ülésén.

Módosították a költségvetést, ugyanis több pályázaton is nyert az önkormányzat, ebből kifolyólag a tervezett 850 millió dináros keretösszeg mintegy 300 millió dinárral növekedett.

Juhász Attila, a Községi Tanács tagja: „Több pályázatunk nyert, az utcák aszfaltozása, a különféle nyári projektumaink, fesztiváljaink is nyertes pályázatokat adták át a köztársaságnál, és nyertünk a tartománynál is több helyet és több pályázaton. Ezeket be kellett iktatnunk az idei költségvetésbe, mert ez már olyan mértékű, hogy ha ezt a módosítást nem hajtjuk végre, nem tudjuk kiírni rá a közbeszerzési végrehajtási pályázatainkat."

A községi képviselő-testületi ülés legnagyobb vitáját a gyepmesterszolgálat működtetése és díjazása váltotta ki. Zenta községben sok a kóbor kutya, azok begyűjtését a nagykikindai közvállalat végzi. Több képviselő is nehezményezte, hogy ezt a szolgáltatást miért nem a zentai önkormányzat hajtja végre. Juhász Attila elmondta, a feladatot ki kell adni, mivel nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe. „Törvényes előírás, hogy kik végezhetik el és hogyan. Ha nem végeztetjük el ezt a tevékenységet, az drágább az önkormányzatnak, mert a büntetést is kell fizetni amellett, hogy köteleznek majd bennünket arra, hogy végeztessük el."

A Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, a zentai Szociális Központ, a helyi Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ tavaly évi munkájáról, pénzügyi- és programtervéről is beszámolót hallhattak a képviselők. Méltatták Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének munkáját is. A Tisza-parti városba 2022-ben több, mint ötezer hazai és háromezer külföldi vendég érkezett, akik több, mint harmincezer éjszakát töltöttek el itt. Kultúráról is szó esett, ugyanis a Zentai Magyar Kamaraszínháznak 9 bemutatója és 158 előadása volt tavaly. Idén hat új bemutatót terveztek.

Dévai Zoltán, igazgató, Zentai Magyar Kamaraszínház: „Továbbra is folytatjuk a tájolási munkálatokat, jelen pillanatban is most van egy hat állomásból álló tájolási programunk, ami Nyugat-Bácskára összpontosul."

Intézmények személyi kérdéseiről, igazgatók kinevezéséről, illetve a gazdaságfejlesztési és a nemi egyenjogúságban illetékes tanács mandátumának megszűnéséről, valamint a munkakört betöltő új személy kinevezéséről is döntöttek.

Zenta
KKT
költségvetés
Dévai Zoltán
Zentai Magyar Kamaraszínház
Juhász Attila

Kapcsolódó tartalmak

Most

14:04, Frissítve: 14:12

Elhunyt Czakó Gábor, író

A vajdasági gyökerekkel is rendelkező, Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében.
13:11, Frissítve: 13:21

Tizenhatan vehették át diplomájukat Zentán

A kertész- és mezőgazdasági mérnök szakon végzett hallgatók diplomaosztóját a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központjában tartották. Az eseménynek a Pro Scientia Naturae Alapítvány Oktatási Központja adott otthont.

Népszerű

Alapos metszés, bőséges termés

Bőséges szőlőtermésre a tőkét a radikális metszés serkenti. A szőlőtőkék szeretik ezt az ösztönzést, kiváltképp ha a növényt indáitól a gazda február végén vagy március elején szabadítja meg.

Hosszú hétvége, hosszú sorok

Továbbra is sokan utaznak Magyarország irányába Szerbiából a hosszú hétvége alatt. Stábunk a délelőtti órákban járta körbe a határátkelőket.