Ugrás a tartalomra

Szabadka: A mai VKT témái

2015.06.19
08:15
A 2014-es költségvetés megvalósulásáról vitáznak a képviselők a szabadkai Városi Képviselő-testület pénteki ülésén
A 2014-es költségvetés megvalósulásáról vitáznak a képviselők a szabadkai Városi Képviselő-testület pénteki ülésén. Az ellenzéki Demokrata Pár képviselői nem elégedettek a város tavalyi pénzügyi eredményével. Szerintük csak az adóemelésnek köszönhető, hogy a valamivel több mint 210 millió dinár többletbevételt mutat ki a zárszámadás. Maglai Jenő polgármester szerint a jó gazdálkodásnak és az eredményes adómegfizettetésnek köszönhető az eredmény. Városi Képviselő-testület 31. ülésén a képviselők 30 napirendi pontot vitatnak meg. A többi között szavaznak majd a városi ombudsman jelentéséről, napirenden szerepel az elhagyott és elkóborolt kutyák és macskák elhelyezésére szolgáló menhely megépítéséhez szükséges szabályozási terv meghozatala, illetve a Városi Közigazgatási Hivatalról szóló rendelet módosítása. Kinevezik a Palicsi Állatkert megbízott igazgatóját és Szabadka Város Szociális Központjának igazgatóját is. Több városi művelődési intézmény igazgatóbizottságát és felügyelőbizottságát is megválasztják.

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.