Ugrás a tartalomra

Szabadka: Megrongálták a tanár autóját (videó)

2015.06.27
07:10
Összeverték a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium kémiatanárának autóját
Összeverték a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium kémiatanárának autóját. A tanárnő egyik diákjára gyanakszik. A fiú a tanár elmondása szerint káromkodott az óráján és megfenyegette őt. Az elsős gimnazista fiú ellen számos panasz érkezett már a diákok és a tanárok részéről is.A parkolóban még mindig ott vannak az autó letört darabjai. A szomszédok látták, ahogy három fiatal rongálja Dianáék autóját. Ripityára törtek az autó üvegei. A visszapillantó tükröket is letörték. Az autó oldalát több helyen megrugdosták. A kárt mintegy 2 ezer euróra becsülik.Diana, a Svetozar Marković Gimnáziumban dolgozik, kémiatanár. Korábban az egyik elsős diák káromkodott az óráján és meg is fenyegette, miután helytelen magaviseletéért kiküldte az órájáról. Az esetet az igazgatónál jelentette. Diana szerint a 16 éves fiú egyszer azt is kileste, ahogy autójával elhagyta otthonát. Feltételezi, hogy ez a fiú rongálhatta meg autóját, bosszúból. „A diák engem látott, meglátta, hogy hol lakom, melyik épületből jövök ki és szállok be az autómba. Ott összejön a társasággal, mivel vannak neki barátai abban az épületben. Látta melyik autóba ülök be és láttam, hogy nézi hová megyek el az autóval. Utána mondtam a férjemnek, hogy ez nekem nagyon gyanús.”



gyanúsított rossz magaviseletéért már többször is kapott figyelmeztetést. „Én az iskolát is egy mértékben hibáztatom, mert nem védtek meg engem, mint munkást. Mondtam, hogy ez így nem lesz jó. Ez a gyerek bármit csinál semmilyen büntetést nem kap. Neki már megvolt az egyese magaviseletből, ugyanazon maradt és nem lett az iskolából kidobva, ahogy kellett volna. Én mondtam akkor az iskola igazgatójának, hogy ennek nem lesz jó vége, hogy ez csak a kezdet és előbb utóbb valamit csinálni fog.”A sértett bűnvádi feljelentést tehet az elkövető ellen és kártérítést is követelhet - mondta Szabadka ombudsmanhelyettese. A kiskorú vádlott ellen több féle büntetés is kiróható. Tóth Szalai Erika, ombudsmanhelyettes, Szabadka: „A 14-től 16 életévüket betöltött fiatalkorúaknak nevelő, javító intézkedések róhatók ki, de nevelő intézetben való elhelyezése is elrendelhető. 16-tól 18 életévét betöltő fiatalkorú elkövetőknél viszont már szabadságvesztés is elrendelhető.”A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium igazgatója, Slobodan Čamprag egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Telefonon annyit mondott el, hogy a rendőrség vizsgálja az esetet, de még hivatalosan nem közöltek semmit. A fiúról szintén nem árult el információkat, mert - mint mondja - kiskorú személyről van szó. Az igazgató megígérte, amint a rendőrök hivatalos információkat közölnek vele, értesíti médiaházunkat a fejleményekről.

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.