Ugrás a tartalomra

Szabadka tavalyi költségvetéséről vitáztak a képviselők

2015.06.19
17:43
A 2014-es költségvetés megvalósulásáról vitáztak a képviselők a szabadkai Városi Képviselő-testület pénteki ülésén
A 2014-es költségvetés megvalósulásáról vitáztak a képviselők a szabadkai Városi Képviselő-testület pénteki ülésén. Az ellenzéki Demokrata Párt képviselői nem elégedettek a város tavalyi pénzügyi eredményével. Szerintük csak az adóemelésnek köszönhető, hogy a valamivel több mint 210 millió dinár többletbevételt mutat ki a zárszámadás. A tervezett költségvetésnek így is csak 83 százaléka valósult meg - mondta a demokraták vezérszónoka, Slavko Parać.Maglai Jenő polgármester szerint a jó gazdálkodásnak és az eredményes adómegfizettetésnek köszönhető az eredmény. Az ellenzék azzal is megvádolta a hatalmat, hogy a Naša Radost iskoláskor előtti intézmény napköziseinek uzsonnáján spórol. A polgármester ezt visszautasította, és elmondta, hogy nem pénzügyi problémáról van szó, hanem az intézmény vezetőinek nem megfelelő hozzáállásáról. A szabadkai Városi Képviselő-testület 31. ülésén a képviselők 30 napirendi pontot vitattak meg. A többi között döntöttek az elhagyott és elkóborolt kutyák és macskák elhelyezésére szolgáló menhely kiépítéséről a Gányó soron. Petar Savićot nevezték ki a Palicsi Állatkert megbízott igazgatójává, Miroslava Bagavacot pedig Szabadka Város Szociális Központjának igazgatójává. Odaítélték a Bodrogvári Ferenc Díjat is Kanyó Ervin, grafikusművésznek, Andrej Boka, filmrendezőnek és Dušan Svilar énekesnek. (Yueco)

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.