Ugrás a tartalomra

Szebb veled a világ - műhelymunka Törökbecsén

2022.05.07
21:03
2022.05.07
21:12
Forrás
Pannon RTV
Az interaktív foglalkozás a helyi Teleház Polgárok Egyesülete jóvoltából valósult meg.

Bölcsesség, mértékletesség, ítélőképesség, tudás, emberségesség, személyiségvonások. Többek között erről szólt a Törökbecsén szervezett csapatépítő műhelymunka, amely a jövőben a felsősöknek szolgál majd útmutatóul. Az aktivitáson a gyermekek a gyümölcsöző csapatmunka mellett, az önismerettel, mások személyiségvonásainak felismerésének fontosságával is foglalkoztak, ami hozzájárul majd a közösségben történő érvényesüléshez, a másokkal történő sikeresebb együttműködéshez.

A csapatépítésen kívül a foglalkozás más célokat is szolgál - emelte ki Báló Bordás Gizella, a törökbecsei Teleház Polgárok Egyesületének vezetője. Hozzáfűzte, a gyerekek ebben a korban mérik fel a saját képességeiket, amelyekkel vagy tisztában vannak, vagy nem. Tehát elsősorban arra kell ráébreszteni őket, hogy valóban milyen tulajdonságokkal rendelkeznek, és hogy melyek azok amelyeken változtatni szeretnének. Ez nemcsak  a közösség, hanem a saját érdeküket is szolgálja, de ugyanakkor hozzájárul az élet, az együttlét szépségeinek felismeréséhez is - tette hozzá.

A törökbecsei Teleház Polgárok Egyesülete hamarosan egy újabb műhelymunkát szervez, melyre a felsősök mellett középiskolásokat is várnak. A foglalkozást a tartományi oktatási titkárság is támogatja majd. 

Báló Bordás Gizella

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.