Ugrás a tartalomra

Támogatják a temerini középiskolások útiköltségét

2017.09.14
12:09
2024.03.19
08:51
Útiköltség-térítést igényelhetnek a helyi önkormányzattól és a szociális központtól azok a temerini középiskolás diákok, akik más városokban járnak iskolába.

Az önkormányzat minden utazó diákot támogat, a térítés összege pedig évről évre változik, ugyanis függ az e célra elkülönített keretösszeg és a jelentkezők számának arányától – ismertette Pethő Magdolna.

A temerini közigazgatási hivatal vezető-helyettese elmondta azt is, hogy két módon valósítják meg a támogatást: vagy a szolgáltatónak utalnak bizonyos összeget, és ebben az esetben a diákok olcsóbban kapják a bérletet, ha pedig erre nincs lehetőség, akkor a támogatást a középiskolások számláira utalják. A segélyekre jogosult családok gyermekei a helyi szociális központban igényelhetik az útiköltségük megtérítését. A központ a fogyatékossággal élő gyermekeket és kísérőiket teljes útiköltség-térítéssel támogatja. 75 százalékban térítik meg azoknak a középiskolásoknak az útiköltségét, akiknek családjai szociális segélyből élnek, a gyerekpótlékra jogosult családok gyermekei pedig 30 százalékos térítést igényelhetnek.

Temerin
útiköltség
támogatás
középiskola

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.