Ugrás a tartalomra

A temetés előtt temették el

2012.09.23
16:18
A temetést megszervezték, halott azonban nem volt, ezért elmaradt a gyászszertartás
A temetést megszervezték, halott azonban nem volt, ezért elmaradt a gyászszertartás. A Száz család nem tudott méltóképen elbúcsúzni halottjától. Száz Józsefet ugyanis már egy héttel korábban eltemették. A család most jogi úton keresi igazát. Szégyenkezik a völgyparti Száz család. Szombaton 13 órakor tartották volna Száz József temetését. A szertartás azonban elmaradt, a holttestet ugyanis időközben már eltemették. Ifjabb Száz József édesapja még augusztus 25-én tűnt el. A keresés után csütörtökön jelentette az óbecsei rendőrség, hogy azonosítani kellene egy holttestet. Az ismeretlen férfi személyleírása ugyanis megegyezett Száz Józsefével. Mária és fia, József, felismerték a családfőt, noha csak képen mutatták meg nekik a holttestet.



Az elhunyt fia, ifj. Száz József azt nyilatkozta: „temetést nem mondott senki, hogy ő már el van temetve, mi a temetést megszerveztük, tehát a paphoz bementem, a koszorú megrendelve, a sírásó megbeszélve, megvolt a sírhely.” Végül szombaton a temetés előtt derült ki, hogy a holttestet már eltemették az óbecsei alsóvárosi temetőben, mint ismeretlen személyt. A család szerint a belügyi szervek dolgozói hibáztak. Azt sem értik, hogy ha 13-án megtalálták a holttestet, hogyan lehetett már másnap eltemetni a halottat, mikor még folyt a boncolás. Százék most azt tervezik, hogy jogi úton keresik a felelősöket. A család miután megtudta, hogy Óbecsén nyugszik Száz József, a jelöletlen sírhoz keresztfát tett, és elhelyezték a kegyelet virágait is. Egyházi temetés viszont nem volt. A hozzátartozók méltóképen szeretnék elbúcsúztatni a családfőt, ezért exhumálják és Gunarason temetik majd újra. Temetésre készültek, de eltűnt a holtest (2012-09-22 - 15:50) Eltűnt a holtest, amelyet Topolya és Óbecse között a határban találtak. A család ma készült eltemetni a férfit, azonban a szertartás elmaradt, mivel nem hivatalos információk szerint az illetékesek tévedésből már korábban eltemették a holtestet. A völgyparti Száz József még augusztus 25-én tűnt el. Egy gazda terménybetakarítás közben a kukoricaparcelláján találta meg a holttestet, amely már mumifikálódott.   Azonosították a Topolya és Óbecse határában talált holttestet 2012.09.22. 15:39 Azonosították annak a férfinak a holttestét, akit Topolya és Óbecse között a határban találtak meg. A völgyparti Száz József még augusztus 25-én tünt el.  Mindenhol kereste eltünt édesapját a völgyparti Száz Ottó. A fiatalember kerékpárral járta körbe az egész határt, de Száz Józsefet nem találta.



A 81 éves Erzsébet, csak két hétre rá tudta meg, hogy eltünt a fia. Erzsébet ugyanis Gunarason él. Az idős asszony még ma sem tudja felfogni, hogy elvesztette egyetlen fiát. „Eltévedt vagy megzavarodott én nem tudom, mi lett vele, csak egyszerűen elment.” Száz Mária az elhunyt felesége, azt mondja József vidám ember volt. Mária az orvosi papírokat is bemutatta. Férje ugyanis nagyon beteg volt. „A Solymosi Aranka doktornő azt mondta, hogy rosszindulatú daganata van és azért nem vállalják az operálását. Itt vannak a papírok, tehát megjelentünk, amíg a férjemnek kedve volt, és azt mondta, hogy rajta nem lehet segíteni.” Terménybetakarítás közben egy kukoricaparcella közepén találtá meg a holttestet. A család szerint kizárt a gyilkosság. Az orvosok még vizsgálják, hogy mi okozhatta a halált. A kombájnos azt mondja, ő nem hibázott. Amikor rátalált a holttestre, már mumifikált állapotban volt. Kuba Dušan vezette a cséplőgépet, amely nekiment a hullának. „Rövid szakadt farmernadrágban, és prios cipőben és pólóban volt, mást nem tudok. A rendőrök és a kommunális illetékesek kijöttek és elszállították a holttestet.” Száz József kerékpárral ment el otthonról, Völgypartról. A szomszédjától kérte el a járgányt. Amikor megtalálták, nem volt mellette a bicikli. A falujától, Völgyparttól több mint 15 kilométerre lett meg. Az óbecsei rendőrség még vizsgálja az esetet.   Mumifikálódott holttest Topolya és Óbecse között (2012-09-20 - 13:12) Holttestet találtak a Topolya és Óbecse közötti határban. Az ismeretlen férfira egy aratógép vezetője figyelt fel. Nemhivatalos értesülések szerint a két-három hónapja a földön heverő holttest a nagy meleg következtében már mumifikálódott. A rendőrség nyomoz a férfi kiléte és halálának oka után. (Magyar Szó)
Óbecse
Topolya
holttest

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.