Ugrás a tartalomra

A természettudományok terén mérték össze tudásukat a diákok Zentán

2022.05.07
14:25
2022.05.07
19:17
Forrás
Pannon RTV
Első ízben került rendezték meg Zentán a Körmendi Ferenc fizika-kémia, természettudományi és ökotudat természetvédelmi versenyt a Thurzó Lajos Általános Iskolában.

A Vajdaság több településéről érkező diákok érdekes kísérletek bemutatásával szemléltették a természettudományok jelentőségét a természet körforgásban. Közel 23, csapatokba rendezett általános iskolás várta izgatottan, hogy összemérjék tudásukat.

Szabó Némedi Eszter és Berec Anett, tanulók: "Pár hete készülünk erre a versenyre, elpróbáltuk a kísérleteket, megbeszéltük, hogy mi lesz a feladatunk. A mi kísérletünk a fényjelenségekről szól, hárman vagyunk a csapatban és fénytörésről csináltunk kísérleteket, igyekeztünk, hogy minél látványosabb legyen."

A zentai születésű, a későbbiekben nemzetközi sikereket is elérő atomfizikus nevét viselő verseny két feladatkörből állt. Míg az első részben a tanulóknak az elméleti előadásaikat kísérletek formájában kellett alátámasztaniuk, a második, tematikus részben a napjainkban egyre fogyó természeti erőről, a vízről kellett plakátot készíteniük.

Raffai Valéria, a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola fizikatanára : "A gyerekek nagy többségében tisztában vannak vele, hogy a tisztább környezetünk az nagyon sokat tesz nekünk és szívesen foglalkoznak ezzel a témával. Minden generációban akadnak gyerekek, akik valójában szívügyüknek tekintik a szennyezést, a vízszennyezést."

Ahhoz, hogy a jövőben is gyönyörködhessünk természeti kincseinkben, a fiatalokban is tudatosítani kell az ökológiai gondolkodást - hangsúlyozta a verseny megálmodója és szervezője, Kálmán Róbert, fizikatanár.

Kálmán Róbert, szervező, fizikatanár: "Mi, akik itt vagyunk mindannyian, egy valami közös, idősebbeknél és fiatalabbaknál, hogy most már mindenki érzi a klímaváltozással kapcsolatos problémákat. Egyébként ezek a klímaváltozással kapcsolatos problémák háromnegyed részben, 80 százalékban a vízen keresztül respektálódnak."

A Magyar Nemzeti Tanácsa támogatásával megvalósult versenyt a jövőben évente meg szeretnék majd rendezni.

Zenta
ökoverseny
diák

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.