Ugrás a tartalomra

Több újdonsággal várja a látogatókat a zentai Tiszavirág Fesztivál

2023.06.07
12:18
2023.06.07
15:41
Forrás
Pannon RTV
Jövő héten újra benépesül a zentai Tisza-part, ahol június 16-án és 17-én, vagyis pénteken és szombaton szervezik meg a 11. Tiszavirág Fesztivált.

A község népszerű rendezvénye több újdonsággal is várja idén az fesztiválozókat, mindamellett, hogy a már megszokott programok is szerepelnek majd a rendezvény műsorán.

Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója:

„Mint ahogyan azt a látogatók már megszokhatták nagy hangsúlyt fogunk az idén is fektetni a rendezvénynek az esztétikájára. Mi mindig igyekszünk a fényekkel játszani, hogy hangulatos legyen a rendezvény és mindez mellé olyan gazdag tartalmat álmodtunk meg az idei évben is, ami bizonyára minden korosztálynak megfelelő lesz, illetve minden korosztály megtalálja a magának megfelelőt a programkínálatból. Több mint 10 koncertünk van, három színpadon zajlanak a zenés programok. A Borutcában a kisszínpad, a nagyszínpad illetve szombat este táncház kerül megrendezésre az alsó rakparton. Ezen kívül kézműves kiállítás, mint ahogy már említettem a Borutca is megszervezésre kerül, de egy új helyszínt is kialakítottunk, amit mi gasztrokertnek fogunk hívni."

Tiszvirág Fesztivál
Zenta
Laskovity Zoltán

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.