Ugrás a tartalomra

Topolya: Búvárok takarították a tavat (videó)

2016.08.27
17:10
Szombat délelőtt Vajdaság több pontjáról is érkeztek búvárok a Pannóniai-tó partjára egy újabb takarítóakció keretében
Szombat délelőtt Vajdaság több pontjáról is érkeztek búvárok a Pannóniai-tó partjára egy újabb takarítóakció keretében. Az egyik legtisztábbnak tartott állóvíz fenekéről több mint 60 kilogramm szemetet halásztak ki. Az idén ez volt az utolsó ilyen jellegű akciója Topolya Község gazdaságfejlesztési-és idegenforgalmi tárcájának.Nyolc vajdasági búvárklubból összesen 40 búvár vett részt az akcióban. Zentáról heten érkeztek. Ők már komoly rutinnal rendelkeznek. Habram György, búvároktató: „Részt vettünk más klubok szervezésében, tehát a zombori kanális tisztításában valamint Kanizsán, Adán vettünk részt, sőt Szabadkára is mentünk környezetvédelmi akciókra. Körbehívásos akció van, ahova csak tudunk elmegyünk és szedjük ki a vízből a szemetet.”A megmozdulás célja azonban nem csak a tó megtisztítása. Több civil szervezet is csatlakozott az akcióhoz, hogy részvételükkel hozzájáruljanak a térség nyújtotta természeti szépségek bemutatásához. Mészáros Heléna, alelnök, Szikra Civil Szervezet: „Jöttünk csatlakozni, segíteni ebben az egész eseményben. Szerintem a turizmusnak is nagyon megfelel, meg az ökológiának is. Ez mindenről szól: a barátkozásról , szól nagyon fontos dolgokról, hogy így is lehet segíteni a természeten és meg kell óvni. Újra kell építeni az egész infrastruktúrát, ami arról szól, hogy, ha tönkretettünk valamit azt meg is tudjuk csinálni.”



Község négy tóval rendelkezik. A szervezők nem titkolt célja, hogy a tó megtisztításával a tavak turisztikai potenciáljára is felhívják a figyelmet. Vikor László, gazdaságfejlesztéssel és idegenforgalommal megbízott tag, Topolya: „Megindítottunk egy akciót. A topolyai tóval kezdtük. Meg kell állapítani, hogy a topolyai tóba nagyon kevés hulladékot tudtunk összeszedni és nagyon jó minőségű a topolyai tó vize. Pannóniára ránézni, meg tudja az ember saccolni, azt mondanám, hogy itt is szintén egy minőséges vízről beszélünk.”A vajdasági búvárok bár alámerültek, mégsem találtak túl sok szemetet a Pannóniai-tó fenekén. 60 kilogramm szemetet hoztak felszínre, ami szerencsére nem nevezhető jelentős mennyiségnek.
szemét
búvár

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.