Ugrás a tartalomra

Tű, üveg, óvszer az óvoda játszóterén

2012.09.19
18:41
Éjjelente fiatalok garázdálkodnak a szabadkai Sumica óvoda játszóterén, illetve udvarában
Éjjelente fiatalok garázdálkodnak a szabadkai Sumica óvoda játszóterén, illetve udvarában. Az illetéktelen behatolók széttörik a játszószereket és padokat, valamint szemetet hagynak maguk mögött. Női alsónemű, injekciós fecskendő és tű, hulladék, amelyre még gondolni is rossz – mindez egy óvoda játszóterén – meséli Huszár Zorica, az intézmény dolgozója. A szabadkai Sumica óvoda kerítése túl alacsony – másfél méter helyett egyméteres. Ebből kifolyólag több probléma is felmerült.



„Az udvarban van a legnagyobb probléma, ahol, amikor szép idő van, 500 gyerek tölti el idejét. Nincsenek biztonságban, hiszen délután, illetve a késő esti órákban az udvart a fiatalok használják. Ezt a szomszédok és azok a szülők is megerősítették, akik a közelben laknak. Mi reggelente szembesülünk azzal, amit ők maguk mögött hagynak ebben az udvarban” – mondta Huszár Zorica. Nem egyszer fordult már elő, hogy a reggeli ügyeletes tűzmaradványokat talált, illetve széttört padokat és játékokat. A szülők ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek. A petíciót az önkormányzatnak fogják eljuttatni. Pénzt szeretnének kapni az új kerítés megépítéséhez, mert szerintük akkor nem tudnának bemászni az udvarba a vandál fiatalok. A téma kapcsán a szabadkai Városépítési Igazgatóság híradónkig nem nyilatkozott.
játszótér
Sumica

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.