Ugrás a tartalomra

Virágtenger a városháza tövében

2023.10.19
18:57
Forrás
Pannon RTV
Megnyílt az őszi virágvásár a szabadkai Szabadság téren, ahol az érdeklődők szombatig rengeteg virágfajtából és egyéb növényekből vásárolhatnak.

A virágpiac szervezője, Dušan Kontić elmondta, hogy mintegy harminc kiállító érkezett nem csak Vajdaságból, hanem Szerbia olyan távoli helyeiről is, mint Niš vagy a Jastrebac hegység.

A vásáron ezúttal is rengeteg virág közül választhatnak a vásárlók. Elvira Zeković minden alkalommal kilátogat erre a vásárra, amely szerint vidámmá, színessé teszi a várost.

„ Már vettem virágot, de szeretnék még, csak olyan nagy a kínálat, hogy nem tudok dönteni. Idén tényleg gyönyörűek vannak, és az idő is kedvezett. Még két-három fajtát nézegetek, de tényleg nem tudom, melyiket válasszam. Mind nagyon szép.”

Bada Judit egy temerini kertészet virágait hozta el. Elmondta, hogy egyelőre az árvácska iránt érdeklődnek a legtöbben, de a krizantémokat is sokan veszik.

„Árvácskákat, szobanövényeket, kaktuszokat, sziklakerti növényeket és krizantémokat hoztunk a 100 dinárostól az 500 dinárosig. Bő a választék.”

Milanka Kostić, a Szabadkai Városi Tanács kulturális ügyekkel megbízott tagja a helyi önkormányzat nevében megköszönte a szervezőknek és a kiállítóknak, hogy ilyen bőséges kínálattal lepték meg a szabadkaiakat.

„Valóban sok eseményünk, rendezvényünk van az év folyamán, és mindegyik különleges a maga nemében, és fontos a város számára. Ez a rendezvény valóban nagyon szép, és észrevettem, hogy már kora reggel óta, amikor kezdtek érkezni az első kiállítók, sok látogató jött el, és járta körül ezeket a gyönyörű standokat.”

Mintegy harminc kiállító jött el a szabadkai virágvásárra Szerbia egész területéről, akik a napokban kerti és szobanövények, facsemeték, fűszernövények, dekorációs kellékek és virágkompozíciók nagy választékával várják az érdeklődőket.

virágtenger
Városháza
Szabadka
vásár

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.