Ugrás a tartalomra

Zökkenőmentes és folyamatosan bővül a gázszolgáltatás Szabadkán

2018.11.29
16:42
2024.03.19
08:43
Forrás
Pannon RTV
A felügyelő bizottság kibővített ülésével ünnepelte meg fennállásának tizenharmadik évfordulóját a Szabadkai Gázművek. A vállalat vezetősége a 2018-as év eredményeiről is beszámolt az ünnepi ülésen.

Az ülésen jelen volt Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere is. Kiemelte, Szabadka területén zökkenőmentes volt a gázszolgáltatás az elmúlt évben: „Tehát nem voltak különösebb problémák. Nem volt akadozás a gázszolgáltatás területén. A gáz minőségét is megtartották. Ez nagyon fontos a polgárok számára, mert nagy részük a gázfűtés mellett dönt. Az elkövetkező időszakban a Gázművek programjában szerepel a vezetékrendszer bővítése.”

A korzó körüli utcákban a gázvezetékek kiépítésére várhatóan tavasszal kerül majd sor. Az ott élőknek megéri figyelemmel követniük a munkálatokat, hiszen amennyiben az építkezés folyamán kapcsolódnak rá a hálózatra, 20.000 dinárt takaríthatnak meg. Némedi Imre, elnök, felügyelőbizottság, Szabadkai Gázművek: „Esetleg már most be tudnak jönni ide a vállalatba bármikor. A közszolgálati tolóablaknál megkapják a szükséges információkat, hogy mi módon tudnak rákapcsolódáshoz jutni.”

Az ünnepi ülésen Ződi Ildikó, a Szabadkai Gázművek igazgatója kitért az elmúlt évben végzett ingyenes bekötésekre is: „Nagyon sokan jelentkeztek. 150 ingyen bekötés volt. Viszont 330 bekötést csináltunk meg. Szóval nagyon sok volt az is, aki jelentkezett, és aki fizette a bekötést.”

A Szabadkai Gázműveknek jelenleg tízezer fogyasztója van, amelyből nyolcezer a háztartás, kétezer pedig ipari létesítmény.

Szabadkai Gázművek
Horvát Tímea

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.