Ugrás a tartalomra

Az ENSZ-ben egymást vádolták az ukránok és az oroszok az atomerőművet ért támadásért

2022.03.04
22:27
2022.03.05
09:29
Forrás
hirado.hu, MTI
Az ukránok szerint a zaporizzsjai atomerőmű telephelyét orosz tüzérségi csapások érték. Az oroszok azt állítják, hogy ukrán szabotőrök követtek el támadást.

Egymásnak ellentmondó vélemények és magyarázatok hangzottak el pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsában Ukrajna zaporizzsjai atomerőművénél történtekről.Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet azt állította, hogy Oroszország nem támadta meg az ukrajnai atomerőművet. Ez a vád „hazugság” – jelentette ki, egyben azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy tüzet okozott a létesítményben. A vád, miszerint Oroszország a felelős, része „a Moszkva elleni hazugságkampánynak” – tette hozzá a nagykövet.

Ukrajna és a Nyugat azonban Oroszországot vádolta azzal, hogy a támadás mögött áll. Bármilyen fegyveres támadás és fenyegetés a békés célokra használt nukleáris létesítmények ellen az ENSZ Alapokmánya, a nemzetközi jog elveinek megsértése – áll a nyugati országok közös nyilatkozatában, amely szerint támogatják a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának kezdeményezését „olyan megállapodásra Ukrajna és Oroszország között, amely garantálja az ukrajnai nukleáris létesítmények biztonságát”.

Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet úgy vélekedett, hogy az ukrán nukleáris létesítmény elleni orosz támadás „óriási fenyegetést jelent egész Európára és a világra”. Mint kifejtette: „Hála Istennek, a világ megmenekült egy nukleáris katasztrófától”, és a támadást „felelőtlennek” és „veszélyesnek” nevezte.

Rafael Grossi, a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója az iráni fővárosba, Teheránba tartó repülőgépről élő videókapcsolat keretében kapcsolódott a BT-üléshez, és az Ukrajnában található mintegy 15 atomerőmű „fontosságát” emelte ki. Grossi megismételte, hogy hajlandó ellátogatni az ukrajnai nukleáris létesítményekbe, és elmondta: kérést intézett Ukrajnához és Oroszországhoz, hogy vegyék ezt fontolóra. A NAÜ missziója a helyszínek „biztonságára” korlátozódna, politikai beavatkozás nélkül – tette hozzá.

Az ukránok szerint Zaporizzsját csütörtök este orosz tüzérségi csapások érték. Az üzem néhány melléképületében tűz ütött ki. Pénteken az orosz hadsereg elfoglalta az üzemet. Az ukrán szabályozó hatóság közölte, hogy a tüzet, amely egy laboratóriumot és egy oktatóépületet érintett, eloltották, és nem észleltek radioaktív szivárgást. Az orosz védelmi minisztérium pénteken kijelentette: ukrán szabotőrök követték el a zaporizzsjai atomerőmű telephelyén elkövetett támadást, amelyet „szörnyű provokációnak” nevezett.

Ukrajna
zaporizzsjai atomerőmű
ENSZ
Oroszország

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.