Ugrás a tartalomra

Az EP szerbiai jelentéstevője egyeztetett a szerbiai ellenzék képviselőivel

2017.08.25
14:32
2024.03.19
08:32
A szerbiai ellenzék képviselőivel is egyeztetett tegnap David McAllister, az EP szerbiai jelentéstevője.

A témák között szerepelt a Szerbiában uralkodó jelenlegi politikai helyzet, illetve az, hogy a szerb ellenzéki pártok hogyan látják most a belpolitikai folyamatokat. Az egyeztetésen részt vettek a Demokrata Párt, a Szociáldemokrata Párt, valamint a Liberális Demokrata Párt képviselői is. Saša Radulović, az Elég Volt Mozgalom vezetője korábban elhagyta a tárgyalást.

Az ellenzéki vezetők saját álláspontjukat mutatták be az EP jelentéstevőjének, amely szerint Szerbiában jelenleg veszélyben van a demokrácia, valamint annak intézményei. Az ellenzék továbbra is várja a Koszovóra vonatkozó megoldási javaslatot Aleksandar Vučić államfő részéről, ugyanis mint mondták, szeretnének részesei lenni a témától megkezdett párbeszédnek. (Szerbiai RTV)

David McAllister
szerbiai ellenzék
tárgyalás

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.