Ugrás a tartalomra

Az Európai Unió szigorítani fogja a szankciókat Észak-korea ellen

2017.09.22
08:45
2024.03.19
08:32
Szigorítani fogja az Európai Unió azokat a szankciókat, amelyeket észak-koreai magánszemélyek és vállalatok ellen rendelt el.

Ez a válasz a Phenjan által végrehajtott sorozatos kísérleti atomrobbantásokra és rakétatesztekre – közölték diplomáciai források a tagállamok uniós nagyköveteinek csütörtöki tanácskozását követően. A névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy az ülésen megegyezés született a gazdasági korlátozások szigorításáról, amelyek így kiegészítik az ENSZ büntetőintézkedéseit. Brüsszelben úgy tudni, a döntés nyomán meg fogják tiltani a beruházásokat Észak-Koreában, és az oda irányuló kőolajexportot, valamint nyolc újabb természetes személyt vesznek fel az EU szankciós listájára, és a korlátozások így már 104 magánszemélyt és 59 céget fognak érinteni. Bennfentes források szerint emellett az Európában dolgozó észak-koreai vendégmunkások által hazautalható összeget is jelentősen korlátoznák, és bővítenék a kiviteli korlátozás alá eső luxuscikkek körét.

Az előzetes megállapodást várhatóan október 16-án fogják hivatalosan is elfogadni az uniós külügyminiszterek. Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő nemrég hangsúlyozta: a szigorúbb és hatékonyabb intézkedések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy rá lehessen kényszeríteni Észak-Koreát a válság tárgyalásos rendezésére. Az Európai Unió 2006-ban rendelt el szankciókat Észak-Korea ellen a tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését célzó programok miatt. Az EU legutóbb múlt héten szigorított a távol-keleti országgal szembeni szankciókon. Az utóbbi hónapokban kiéleződött a feszültség a Koreai-félszigeten: Phenjan egy hónapon belül két ballisztikus rakétát is átlőtt Japán felett, szeptember elején pedig kísérleti atomrobbantást hajtott végre. (MTI)

Észak-Korea
Európai Unió
szankciók

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.