Ugrás a tartalomra

Balázs Ferenc Csóka polgármestere

2012.06.27
17:27
Balázs Ferenc eddigi elnökhelyettes lesz Csóka polgármestere az elkövetkező négy évben – döntött mai ülésén a Községi Képviselő-testület
Balázs Ferenc eddigi elnökhelyettes lesz Csóka polgármestere az elkövetkező négy évben – döntött mai ülésén a Községi Képviselő-testület. Mivel a Szerb Haladó Párt egy képviselője a fogadalomtétel előtt visszavonta mandátumát, az ülésen a 25 helyett 24 képviselő mandátumát hitelesítették. Közülük 22-en szavaztak a Vajdasági Magyar Szövetség polgármesterjelöltjére, Balázs Ferencre, aki elmondta: „Természetesen ezt egy előzetes egyeztetés előzte meg a másik legnagyobb hatalmon lévő párttal, a Demokrata Párttal, amellyel közösen koalíciós szerződést is kötöttünk. Így a 25 tagú képviseletből a VMSZ mandátuma kilenc, a Demokrata Párté pedig hét, tizenhatos többséggel, plusz még három ligás képviselővel, akik a Demokrata Párt vonalán jelen vannak, megalakítottuk a hatalmat.” httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Gmz_GYKIL0U A jövőben Mirjana Marjanov demokrata politikus irányítja majd a Községi Képviselő-testület munkáját, akit szükség esetén Barna Károly, a VMSZ tagja helyettesít. A héttagú Községi Tanácsba 3-3 demokrata és VMSZ-es, valamint a VSZL egy képviselője került. A polgármester-helyettes Jovanov Zoran. A Községi Tanács tagjai pedig: Garić Svetlana, Šegan Melinda, Poljak Emil, Törtei János, Pintér csaba, Komáromi László és Piri Zoltán.
Csóka
kkt
Balázs Ferenc
polgármester

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.