Ugrás a tartalomra

Bónuszt kapnak az év végéig a biztonsági szektor dolgozói

2017.12.01
14:52
2024.03.19
08:37
Forrás
Tanjug
10 ezer dináros bónuszt kapnak az év végéig a biztonsági szektor dolgozói - jelentette be ma Aleksandar Vučić.

Szerbia köztársasági elnöke azok után nyilatkozott, hogy megkapta a védelmi minisztertől és a szerbiai katonaság vezérkari főnökétől a szerb fegyveres erők helyzetéről szóló jelentéseket. Aleksandar Vučić azt is hozzátette, hogy a szerb haderő hivatásos tagjainak béreit évről évre emelni fogják.

Aleksandar Vučić szerint a szerbiai katonaság készen áll a feladatai elvégzésére, de feltétlenül jobb felszereltségre van szüksége és még erősebbnek kell lennie. A katonai semlegesség miatt ugyanis kizárólag a saját erőire számíthat az ország - mondta a szerb köztársasági elnök. „A szerb kormánnyal közösen azt a döntést hoztuk, hogy még az év vége előtt, tehát a következő két hétben, 10 ezer dináros bónuszt fizetünk ki a szerbiai katonaság hivatásos katonáinak, a biztonsági szektor munkásainak, illetve tehát a katonaság, a rendőrség és a Biztonsági-információs Ügynökség munkásainak.”

A köztársasági elnök elmondta azt is, hogy a biztonsági szektorban dolgozok lakhatási gondokkal küzdenek. Ezt a problémát, amely jelenleg mintegy 30 ezer embert érint, új épületek kiépítésével fogják orvosolni három éven belül - hangsúlyozta az államfő, majd hozzátette, hogy ezzel további lehetőséget teremtenek a szerbiai katonaság létszámának növelésére is. „Az év végéig még 300 katonát fogunk felvenni. Felhívom az érdeklődők figyelmét arra, hogy jelentkezzenek hivatásos katonának. Idén 1763-an voltak. A pályázat nyitva van és nyitva is lesz folyamatosan. Szükségünk van minél több katonára, mivel egyes területeken nincsenek megfelelő számban.”

A köztársasági elnök elmondta, hogy a közeljövőben megerősítik a különleges egységeket, valamint több figyelmet fordítanak majd a harci felkészültség szintjének fejlesztésére is.

bónusz
biztonsági szektor
Aleksandar Vučić

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.