Ugrás a tartalomra

Čanak: Nemzetközi fórumok elé kell vinni Vajdaság kérdését

2012.07.16
10:54
Nemzetközi fórumok elé kell vinni Vajdaság kérdését – mondta Nenad Čanak
Nemzetközi fórumok elé kell vinni Vajdaság kérdését – mondta Nenad Čanak. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke az Alkotmánybíróságnak arra a döntésére reagált, amely elvitatta Vajdaság egyes illetékességeinek jogszerűségét – írja a szerb média. Čanak szavait idézve: egyetlen, ráadásul befejezetlen választási kör után, hiszen az új kormány még meg sem alakult, máris szétszedik azt, amit mások 12 keserves év alatt építettek. Véleménye szerint Vajdaság nagy részében olyan emberek élnek, akik nem hajlandók a tartományi sajátosságok eltörlésére. Szavai szerint a 2006-os Alkotmányt csalással hozták meg, a vajdasági polgárok akarata ellenére.
Vajdaság
Nenad Čanak
Nemzetközi fórum

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.