Ugrás a tartalomra

Csapaterősítés érkezett az orosz katonai rendészekhez Szíriába

2019.10.25
12:01
Forrás
MTI
Mintegy 300 újabb orosz katonai rendész és kéttucatnyi páncélozott jármű érkezett Csecsenföldről Szíriába.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a katonai rendészek a lakosság biztonságát és a közrendet szavatolják majd, járőröznek és segédkeznek abban, hogy a kurd önvédelmi egységek fegyverzetükkel együtt 30 kilométerre vonuljanak vissza a szíriai-török határtól. Az október 22-én Szocsiban elfogadott orosz-török memorandum értelmében orosz katonai rendészek járőröznek a szíriai-török határ mentén. A megállapodás után két nappal Moszkvában közölték, hogy a kurd fegyveresek megkezdték a visszavonulást a török határ közeléből. Az Egyesült Államok fontolgatja, hogy harckocsikat vezényeljen át Északkelet-Szíriába az ottani olajmezők biztonságának garantálására. Washingtoni források szerint viszonylag hamar megindulhatnak az amerikai harckocsik a kelet-szíriai olajmezők felé. A források szerint ezek a harckocsik nem kizárólag az olajkitermelési infrastruktúrát védelmezik, hanem segítenek az Iszlám Állam még hátramaradt harcosaival szembeni küzdelemben és a kurdok vezette helyi erők kiképzésében is.

Oroszország
Szíria
Csecsenföld
katonai rendész
páncélozott katonai jármű

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.