Ugrás a tartalomra

Dél-Koreában tárgyal a szerb kormányfő

2023.09.08
13:21
Forrás
Pannon RTV
Hivatalos látogatásra utazott Dél-Koreába Ana Brnabić, ahol Han Dokszu, a koreai kormány miniszterelnöke fogadta a szerb politikust.

Beszélgetésük során megállapították: a két ország között folyamatosan nő és egyre intenzívebben fejlődik a gazdasági együttműködés. Az elmúlt évtizedben 49-szeresére nőtt az árucsere a két ország között, a szerb export pedig több mint 100 százalékkal lett nagyobb. Ehhez jelentős mértékben hozzájárulnak a szerbiai és koreai cégek, amelyek jelenleg közel 9000 főt foglalkoztatnak. Brnabić a két ország szorosabb együttműködése mellett szállt síkra.

Ana Brnabić
Dél-Korea

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.