Ugrás a tartalomra

Erdélyi Olivért választották meg Orom Helyi Közösség új elnökévé

2022.07.01
16:04
2022.07.01
19:20
Forrás
Pannon RTV
A szavazásra azért volt szükség, mert Lékó Róbert egykori elnök június hatodikán tragikus hirtelenséggel elhunyt.

A helyi közösség tanácsának tagjai egyöntetűen Erdélyi Olivérnek szavaztak bizalmat. Az új elnök kifejtette, szem előtt tartja a helyi közösség három településének fejlődését a továbbiakban is.

„Először is a folytonosság mellé tettem le a voksomat, az előző elnöknek, illetve a tanácsnak a megkezdett munkáját szeretném folytatni. Mivel az elmúlt időszakból láthatjuk, hogy a falunk, illetve a másik két falu: Völgyes és Újfalu is megindult a fejlődés útján, ami szemmel látható, tehát értékelhető eredményeket sikerült elérni, ezért ezt folytatjuk. De azért természetesen szeretnénk olyan dolgokat is megvalósítani, amik nem voltak tervben, új terveket kigondolni, és ezeket meglátjuk, persze a lehetőségeihez mérten, mikor és miként tudjuk megvalósítani.”

Erdélyi Olivér
Orom
elnök

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.