Ugrás a tartalomra

Felmentették a vádlottakat Slavko Ćuruvija oknyomozó szerb újságíró meggyilkolásának ügyében

2024.02.03
14:26
Forrás
MTI
Felmentette a Slavko Ćuruvija ellenzéki oknyomozó újságíró 1999-es meggyilkolásával vádolt férfiakat a belgrádi fellebbviteli bíróság pénteken.

Ugyanez a bíróság 2020-ban felfüggesztette a Radomir Marković, Milan Radonjić, Miroslav Kurak és Ratko Romić ügyében született elsőfokú ítéletet, és egyben új eljárást rendelt el. 

A 2019-es elsőfokú ítéletében a belgrádi különleges bíróság 30 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Radomir Markovićot, a Milošević-rezsim hírhedt állambiztonsági szolgálatának korábbi vezetőjét és egyik alárendeltjét. A két feltételezett végrehajtót akkor egyenként húsz év börtönnel sújtották. 

 A felmentő ítélet szerint az ügyben számos szabálytalanság történt, és a bemutatott bizonyítékok alapján nem volt megállapítható, hogy a vádlottak szervezett bűnözői csoport tagjai lettek volna, ahogyan az sem nyert bizonyítást, hogy ki, mikor és hol vett részt a bűncselekmény előkészítésében. Az ügyészség azt sem tudta alátámasztani, hogy az újságíró meggyilkolására egy meg nem nevezett, magas rangú állami tisztségviselő adott parancsot. 

Slavko Ćuruvija az 1990-es években, a kommunista rendszer összeomlását követően alapította az első magánkézben lévő napilapot Szerbiában. Slobodan Milošević jugoszláv elnök rezsimjének bírálójaként vált ismertté, a többi között pellengérre állította a szerb biztonsági erőket túlkapásaik miatt a többségében albánok lakta Koszovóban. 

Az újságírót 1999. április 11-én, a NATO jugoszláviai légicsapásainak idején belgrádi lakása előtt gyilkolták meg. A merénylők 17 lövéssel végeztek vele. Ez volt a Milošević-rezsim egyik legbrutálisabb és legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó bűnténye. 

Slavko Ćuruvija

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.