Ugrás a tartalomra

Feszült légkörben kezdődött meg a G7-ek kanadai csúcstalálkozója

2018.06.08
22:35
2018.06.08
22:51
Forrás
MTI
Az eddigi egyik legfeszültebb G7 csúcstalálkozó kezdődött el pénteken Kanadában. Úgy tűnik Donald Trump egyre jobban igyekszik elszigetelni az Egyesült Államokat szövetségeseitől.

Az Európai Unió vezetői, illetve az Egyesült Államok, Kanada, Németország, Olaszország, Franciaország, Japán és Nagy-Britannia állam- és kormányfőinek találkozójára árnyékot vet, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya több kérdésben gyökeresen más nézeteket vall, mint európai partnerei. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy egyelőre azt sem tudni, ezúttal elfogadnak-e közös zárónyilatkozatot. Az Atlanti-óceán két oldalán az iráni atomalku, a védővámok és a klímavédelem terén is homlokegyenest eltérő állásponton vannak a politikusok.

Trump azon is gondolkozott, hogy nem vesz részt a csúcstalálkozón. Végül úgy döntött elmegy, de jelezte: szombaton, helyi idő szerint kora délelőtt távozik a csúcsértekezletről, mert Szingapúrba indul a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartandó jövő heti csúcstalálkozóra.

Az amerikai elnök elutazása előtt a Twitteren heves vitába keveredett Emmanuel Macron francia államfővel és Justin Trudeau kanadai kormányfővel. Mindkét politikus ígéretet tett arra mikroblogján, hogy a csúcsértekezleten vitába száll Trumppal az acélra és alumíniumra kivetett vámtarifák miatt.

Az amerikai elnök így válaszolt: "Kérem, mondják meg Trudeau miniszterelnöknek és Macron elnöknek, hogy ők azok, akik megrohamozzák az Egyesült Államokat hatalmas vámtarifákkal és teremtenek neki nem pénzügyi akadályokat." Hozzátette: "Az EU-nak 151 milliárd dolláros kereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal szemben, és Kanada távol tartja (a piacaitól) a mi farmereinket és másokat is" - írta.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken visszautasította Trump vádját, hogy az EU tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat az Egyesült Államokkal szemben. Juncker a csúcstalálkozó kezdete előtt jelezte: tényekkel és számokkal győzné meg az amerikai elnököt nézete tévességéről.

Méltatlankodást váltott ki az is, hogy Trump pénteken azt javasolta, élesszék fel az úgynevezett G8-as csúcstalálkozókat Oroszország részvételével. A G7 egy ideig Oroszországgal kibővített formátumban is ülésezett, de Moszkvát 2014 óta, az Ukrajna ellen elkövetett agresszió, a Krím félsziget elcsatolása óta nem hívják meg ilyen tanácskozásra. Trump felvetését Giuseppe Conte új olasz miniszterelnök is támogatta, az Európai Unió azonban határozottan ellenezte.

Maradjunk inkább a jelenlegi formátumnál, a hét szerencsés szám - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke röviddel a csúcstalálkozó kezdete előtt. Tusk szerint Washington nemzetközi egyezmények átírására irányuló igyekezete fenyegetést jelent a hidegháború utáni nemzetközi rendre nézve. Az Európai Tanács elnöke egyúttal biztosított róla, hogy a G7 uniós tagjai - beleértve Olaszországot - minden megtárgyalandó kérdésben egységes tömbként fognak fellépni.

G7 csúcs
Kanada

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.