Ugrás a tartalomra

Feszültség Koszovóban - a helyi rendőrség tájékoztatása szerint három támadót megöltek

2023.09.24
19:47
2023.09.25
10:22
Forrás
Szerbiai RTV
Megtámadták az éjjel a koszovói rendőrség egységét a Leposavić melletti Banjska falu bejáratánál. Egy rendőr meghalt, egy másik pedig megsebesült a tűzharcban. A prištinai rendőrség lezárta a falu bejáratát, valamint a Brnjak és a Jarinje átkelőt is.

Három támadót megöltek, míg ötöt letartóztattak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt ahhoz a hajnali incidenshez, ami az észak-koszovói Banjska településen történt - tájékoztat a koszovói rendőrség. A tájékoztatás szerint tűzharc során öltek meg a feltételezett elkövetőkből hármat, akik vélhetően hajnalban egy koszovói rendőrt megöltek, egyet pedig megsebesítettek. Mint a helyi rendőrség írja, az elkövetők maszkot viseltek, uniformis volt rajtuk és fel voltak fegyverezve. Az ottani hatóságok szerint a gyanúsítottak bizonyos szervezett bűnözői csoportokhoz tartoznak.

Előzmény:

A hajnali eseményeket követően komoly feszültség alakult ki a település közelében, folyamatos volt a fegyverropogás a térségben. Napközben egy fegyveres, álarcos csoport páncélozott járművel hatolt be a Banjsa kolostor területére, áttörve az udvar kapuját. Időnként lövések is hallatszódtak. Úgy tudni, a kolostorban újvidéki turisták is tartózkodnak, a bentlévők bezárkóztak a fegyveresek elől.

Az esetre nemcsak Albin Kurti koszovói miniszterelnök reagált, hanem Belgrádból és nemzetközi szintekről is érkeztek reakciók.

Az éjszakai és a mai események kapcsán az ideiglenes koszovói intézmények miniszterelnöke, Albin Kurti Belgrádot hibáztatja, Facebook-bejegyzésében pedig egyebek mellett azt mondta, a fegyveresek legalább 30-an lehetnek.

Az éjjel megtámadták a koszovói rendőrség egy egységét a Leposavić melletti Banjska falu bejáratánál. Egy rendőr meghalt, egy másik pedig megsebesült a tűzharcban. A prištinai rendőrség lezárta a falu bejáratát, valamint a Brnjak és a Jarinje átkelőt is. Az éjszakai eseményeket követően komoly feszültség alakult ki a település közelében, folyamatos a fegyverropogás a térségben. Az esetre nemcsak Albin Kurti koszovói miniszterelnök reagált, hanem Belgrádból és nemzetközi szintekről is érkeztek reakciók.

A koszovói határrendészet egységei a rendőri feladatok ellátása során észlelték, hogy Banjska község bejáratánál két rendszám nélküli tehergépkocsi zárta el a hídra vezető utat. Amikor a helyszínre érkeztek, ellenállásba ütköztek, különböző lőfegyverekből dördültek el lövések, amelyekkel két rendőrt meglőttek. A rendőri egységek állításuk szerint önvédelemből reagáltak, és sikerült visszaverniük a támadást, hogy megteremtsék a feltételeket a segítségnyújtáshoz, és az érintett kollégák kivonásához. A meglőtt rendőröket a dél-mitrovicai kórházba szállították, ahol az orvos az egyiküknek már csak a halálát tudta megállapítani, míg a másik sérüléseit ellátták.

Albin Kurti az eset kapcsán azt mondta, hogy hajnali három óra körül egy koszovói rendőrt megöltek, a támadók pedig erősen felfegyverzett profik voltak. A nap folyamán tovább fokozódott a helyzet. A Raška-Prizren Egyházmegye aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egy fegyveres, álarcos csoport páncélozott járművel hatolt be a Banjska kolostorba, és áttörte annak kapuját, időnként pedig lövések is hallatszódtak.

Kurti kora délután sajtótájékoztatót tartott. A koszovói miniszterelnök azt mondta, a rendőrség bekerítette a támadókat, akik 30-an lehetnek és felszólították őket, hogy adják meg magukat.

Albin Kurti, koszovói miniszterelnök: „Ezek professzionális katonai, rendőri erők, amelyek behatoltak a területünkre, ugyanakkor mind a kolostoron belül, mind a kolostoron kívül, a külső fal mellett láthatók a páncélozott, rendszám nélküli autók, valamint az alakulat nehézfegyverei. Arra kérem ezeket a személyeket, hogy adják meg magukat a hatóságoknak, mert azt akarjuk, hogy a jogállamiság, a béke és a biztonság minden polgár számára megkülönböztetés nélkül biztosított legyen.”

A szerbiai parlament házelnöke az esettel kapcsolatban azt mondta, hogy Kurti azonnal a szerbeket vádolta a történtekért. Vladimir Orlić szerint előbb ki kell vizsgálni, hogy pontosan mi vezetett el eddig, és utána kell véleményt formálni.

Nemzetközileg is elítélték az Észak-Koszovóban zajló incidenseket. Az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint az Amerikai Egyesült Államok is határozottan elítélték az esetet, és felhívták a figyelmet arra, hogy az elkövetőket felelősségre kell vonni.

Koszovó
feszültség
Albin Kurti

Most

15:40, Frissítve: 16:02

Helyi alapanyagokból helyi termékek

Hagyományos karácsonyi kiállítás, helyi termékek bemutatója, nemzetközi pálinkafesztivál, vajdasági kulináris és élelmiszeripari kiállítás, mesterségek bemutatója és gépkiállítás. Mindez egy rendezvényen belül - elkezdődött a 7. Zentai Gazdanapok.
15:29, Frissítve: 15:36

Molnár Judit érdemelte ki a Kosztolányi-díjat

A magyar ügy érdekképviseletében tett fáradhatatlan munkájáért a felvidéki Molnár Judit, a Ma7 médiacsalád főszerkesztője kapta a Kosztolányi-díjat a III. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón Visegrádon.
14:01, Frissítve: 16:19

Erős emberek versenyeztek Magyarkanizsán

Minden erejükre szükségük volt azoknak a résztvevőknek, akik indultak a II. Karácsonyi Kupa elnevezésű felhúzó versenyen. Ez az erőemelés harmadik gyakorlata és kétségtelenül a legnehezebb. A legtöbb résztvevőnek sikerült rekordot döntenie.
13:30, Frissítve: 16:33

Átérezni a Himnusz és a Szózat lelkületét

25. alkalommal szervezte meg az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete a Himnusz és Szózat szavalóversenyt. A megmérettetésnek a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.