Ugrás a tartalomra

Folytatja kétnapos németországi látogatását Aleksandar Vučić

2012.09.11
08:20


Szerbia első kormányfő-helyettese, védelmi minisztere a német fejlesztési miniszterrel, majd a védelmi minisztérium államtitkárával találkozik
Szerbia első kormányfő-helyettese, védelmi minisztere a német fejlesztési miniszterrel, majd a védelmi minisztérium államtitkárával találkozik. Megbeszélést folytat Angela Merkell német kancellár külpolitikai, valamint EU-ügyi tanácsadójával. Vučić tegnap Philipp Rösler alkancellárral találkozott, majd részt vett a Szerbiai Villanygazdaság és a német RWE energetikai konszern stratégiai megállapodásának aláírásán. Vučić azt nyilatkozta, Németország Szerbia stratégiai partnere és hangsúlyozta a két ország közötti politikai párbeszéd elmélyítésének jelentőségét. Aleksandar Vučić Németországban tárgyal (2012-09-11 - 09:48) Szerbiának szüksége van Németország támogatására ahhoz, hogy folytatni tudja az Európai Unió felé vezető utat – mondta Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettes, aki ma megkezdte kétnapos németországi tárgyalásait. A szerb védelmi miniszter elsőként a Konrad Adenauer Alapítvány főtitkárának helyettesével találkozott. Ezután a Szerbiai Villanygazdaság és a német RWE energiaszolgáltató konszern együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a két kormány alelnökének, Aleksandar Vučićnak és Fhilipp Röslernek a jelenlétében. Ez a szerbiai vízerőművek és hőerőművek fejlesztésére vonatkozik. „A szándéknyilatkozat mögött nemcsak a Szerbiai Villanygazdaság, hanem a szerb kormány is ott áll, vagyis mi fejeztük be a tárgyalásokat arról, hogy ki építi majd ki a Nikola Tesla 3. Hőerőművet és a Vízerőművet a Morava folyón” – mondta a miniszterelnök-helyettes. A kormány közleménye szerint a szerb védelmi miniszter a Fhilipp Röslerrel való találkozóján a két ország közötti politikai párbeszéd további erősítését szorgalmazta, különös hangsúlyt fektetve a gazdasági kapcsolatokra és az államközi parlamentáris együttműködésre. (Szerbiai RTV)   2012.09.10. 15:20 Kétnapos németországi látogatását kezdte ma meg Aleksandar Vučić, a szerbiai kormány első miniszterelnök-helyettese és védelmi minisztere. Német tisztségviselőkkel a korrupció elleni küzdelemről, Szerbia európai integrációjáról, Koszovóról és a gazdasági együttműködésről tárgyal. Németországban eközben a szerbiai villanygazdaság és a német RWE energiaszolgáltató konszern együttműködési szándéknyilatkozatot ír alá.
Németország
Aleksandar Vučić
memorandum

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.