Ugrás a tartalomra

Folytatódnak a tüntetések

2017.04.05
22:57
Folytatódnak a tüntetések Szerbiában
Folytatódnak a tüntetések Szerbiában. Belgrádban a Parlament épülete előtt gyülekeztek a fiatalok, majd elénekelték Szerbia himnuszát és felolvasták a követeléseiket. Ezt követően tiltakozó sétára indultak Belgrád központjának utcáin. A tüntetés résztvevői hangsúlyozták, hogy azért mentek ki az utcára, mert a médiákban csak egy elnökjelöltről lehetett hallani, míg a fiatalok véleménye nem jelenik meg sehol. A felvonulók jelmondatokat skandáltak és folyamatosan sípoltak. Szerbia több nagyvárosában hasonló megmozdulások voltak. PROTEST STUDENATA Tegnap a Diktatúra ellen nevet viselő Facebook oldalon a fiatalok közzétették követeléseiket. Az egyetemisták az üzenik, hogy a tiltakozó megmozdulások addig fognak tartani, míg nem váltják le a Köztársasági Választási Bizottság tagjait, mivel szerintük nem tartották tiszteletben az alkotmánybíróság döntését, valamint míg Maja Gojković házelnök nem mond le posztjáról. A követelések között szerepel a szerb közmédia igazgatójának és a híradó felelős szerkesztőjének, valamint a Műsorszórási Ügynökség tagjainak leváltása is. Az egyetemisták az üzenetükben kiemelték, hogy amennyiben nem teljesítik követeléseiket, akkor rendkívüli parlamenti választásokat fognak követelni. (Szerbiai RTV, fotó: Tanjug)
tüntetés

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.