Ugrás a tartalomra

Hatalmas hálával tartozik Szerbia az Európai Uniónak

2020.02.20
19:17
2020.02.28
17:49
Forrás
Pannon RTV
Brüsszel nélkül ugyanis Kelet-Szerbia nem tudna olyan mértékben fejlődni, mint ahogy azt teszi – hangsúlyozta Aleksandar Vučić ma a belgrádi vásárcsarnokban.

A szerb köztársasági elnök részt vett az EU a kulturális örökségért és az idegenforgalomért elnevezésű projekt megnyitóján. Elhangzott, az Európai Unió 16,5 millió eurót fordít a térség fejlesztésére, a turisztikai kínálat bővítésére. Máshogy fog kinézni az egész régió, mire a projekt lezárul – húzta alá az államfő. Hozzátette, sok mindenért lehet bírálni az Európai Uniót, de ha nem segítenének, akkor Kelet-Szerbia nem tudna ilyen mértékben fejlődni.

Kelet-Szerbia az ország gyöngye. A Duna-mente az ország gyöngye. Eddig nem használtuk ki. Nagyon sok mindent kell még tennünk. Az Európai Uniónak köszönhetően felújítottuk a galambóci várat, létrehoztunk egy fogadóközpontot is Galambócon, Galambóc ma teljesen máshogy néz ki, és összehasonlíthatatlanul több turista látogatja, mint korábban.

Európai Unió
Brüsszel
Aleksandar Vučić

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.