Ugrás a tartalomra

Hongkongi tüntetések - immár Ausztráliában is

2019.08.16
13:06
2024.03.19
08:35
Forrás
CNN, SBS News, The Guardian
Több ausztrál nagyvárosban, így Sydneyben és Brisbane-ben is voltak tiltakozások a Hongkongban zajló tüntetések és a velük szemben alkalmazott rendőri erőszak miatt.

A Queensland-i Egyetem kampuszában egy ízben a biztonsági erőknek kellett szétválasztani aktivistákból álló csoportokat, akik Kína mellett illetve ellen tüntettek. Sydneyben pedig az utóbbi napokban is többször csendes demonstrációval tiltakoztak a Hongkongban történő események miatt.

Eközben világszerte több kínai híresség is bírálat alá került a Peking melletti kiállása miatt. A hongkongi születésű ismert harcművész és filmsztár Jackie Chan egy televíziós interjúban foglalt állást Kína mellett, de a Mulan című élőszereplős Disney-film főszereplője, Liu Yifei is hasonlóképpen vélekedett. A városállam tüntetői ezért a 2020-ban megjelenő mozifilm bojkottját hirdették meg.

Hongkong
tüntetés
Ausztrália
Sydney
Brisbane

Most

16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.