Ugrás a tartalomra

Január elsejétől Szerbia látja el az EBESZ soros elnökségi feladatait

2014.12.06
10:02
Ivica Dačić külügyminiszter a bázeli tárgyalás befejeztével kiemelte, nagy kihívás ez Szerbia számára, ugyanis már az idei svájci elnökség is nagy problémákkal nézett szemben az ukrajnai válsággal kapcsolatban
Ivica Dačić külügyminiszter a bázeli tárgyalás befejeztével kiemelte, nagy kihívás ez Szerbia számára, ugyanis már az idei svájci elnökség is nagy problémákkal nézett szemben az ukrajnai válsággal kapcsolatban. Szerbia első feladata az lesz, hogy kijelölje az ukrajnai válság megoldását segítő nemzetközi összekötő csoport képviselőjét. Dačić hozzátette, Szerbiának a soros elnökség alatt helyt kell állnia, és meg kell mutatnia, hogy képes megbirkózni az előtte álló feladatokkal. (Szerbiai RTV)

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.