Ugrás a tartalomra

Június 5-én éjfélig lehet átadni a választási listákat

2020.05.21
16:01
2024.03.19
08:52
Forrás
Szabadkai Magyar Rádió
Június 5-én éjfélig adhatják át választási listáikat azok, akik szerepelni szeretnének az önkormányzati, tartományi vagy köztársasági szintű választásokon.

A választásokkal kapcsolatban minden ott folytatódott, ahol márciusban abbamaradt - nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádiónak Ladócki Gyula, a Köztársasági Választási Bizottság tagja. A biztonsági intézkedéseket az adott helyzetnek megfelelően és a járványügyi szakemberek ajánlásával összhangban fogják meghatározni - tette hozzá. Azoknak, akik nem a bejelentett lakcímükön tartózkodnak, és ott szeretnének szavazni, május 30-ig van lehetőségük jelezni, mégpedig a jelenlegi bejelentett lakcímük Közigazgatási Hivatalában, az általános közigazgatási osztályon – mondta el Ladóczki Gyula. „Minden polgár ellenőrizni tudja, hogy jelen pillanatban melyik szavazóhelyre van besorolva. A választási bizottság honlapján van egy mező, ahová be kell írnia a személyi számát, és miután ezt megtette, akkor automatikusan megjelenik az, hogy mely szavazóhelyre van beírva, és hol tud szavazni ebben a pillanatban.”

Választások 2020
Ladóczki Gyula
választási lista
szavazóhely

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.