Ugrás a tartalomra

Kimenekítik a civileket és diplomatákat a líbiai fővárosból

2019.04.07
17:15
Forrás
BBC
Két óra fegyverszünetet kért az ENSZ, hogy Tripoliból kimenekítse a civileket és a sebesülteket.

A nemzetközileg elismert líbiai kormány által ellenőrzött fővárost néhány napja közelítette meg a Halifa Haftár tábornok által vezetett Líbiai Nemzeti Hadsereg, melynek célja annak elfoglalása. Már eddig is véres, fegyveres összetűzések voltak a szemben álló felek között. A diplomáciai testületek a biztonsági helyzet hirtelen romlása miatt már korábban megkezdték a Tripoliban lévő hivatalok kiürítését és a dolgozók evakuálását. Az észak-afrikai országban Moammer Kadhafi 2011-es bukása óta káosz uralkodik. Az ENSZ által is elismert kormányzatnak csekély hatalma van az ország irányítása felett. Több területen is félkatonai és iszlamista szervezetek vették át az uralmat, többek között az olajkitermelést és az embercsempészetet is ők irányítják.

Líbia
ENSZ
fegyverszünet

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.