Ugrás a tartalomra

Kinevezte az államfő az új szlovák miniszterelnököt, Eduard Hegert és kormányát

2021.04.01
17:15
Forrás
MTI
Kinevezte az új szlovák miniszterelnököt, Eduard Hegert és kormányát Zuzana Caputová államfő Pozsonyban csütörtökön.

Eduard Heger, aki a miniszterelnöki székből közel egyévnyi kormányzás után távozó Igor Matovićot váltja a poszton, korábban a pénzügyi tárcát vezette. Az új kabinet a négypárti koalíciót alkotó pártok erőviszonyait tekintve nem változott a korábbihoz képest, csak személyi összetételében lett részben más. A kormányátalakítást megelőző koalíciós válság idején lemondásukat benyújtó miniszterek döntő többsége visszatért posztjára.
Eduard Heger kinevezését követően azt mondta: bízik benne, hogy kormánya olyan stabil és összetartó kabinet lesz, amelyben a kölcsönös bizalom légköre uralkodik. Zuzana Caputová az ünnepélyes aktust követően azt emelte ki, hogy az új kormánynak nem kellene formalitásként kezelnie az új kormányprogramot, mert annak újbóli megfogalmazása lehetőséget ad a változtatásokra.
A legnagyobb szlovák kormánypárt, az Igor Matović vezette centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalomnak továbbra is 7 miniszteri széke lesz a kabinetben, a hozzájuk tartozó pénzügyi tárcát azonban a jövőben Igor Matovic vezeti majd, aki egyidejűleg az egyik miniszterelnök-helyettesi posztot is betölti majd. Az OLaNO minisztereinek sorában személycsere történt az egészségügyi minisztérium élén is, ahová az államfő a két héttel ezelőtt posztjáról lemondott Marek Krajcí helyére Vladimír Lengvarskyt nevezte ki.
A koalíció második legnagyobb pártja, a Boris Kollár vezette jobbközép Család vagyunk (Sme rodina) is megtartotta az eddig betöltött 3 minisztériumát. Egyelőre azonban betöltetlen maradt a hozzájuk tartozó munka-, szociális és családügyi tárca miniszteri posztja, amelynek vezetője szintén a koalíciós válság idején mondott le posztjáról.

Szlovákia
Zuzana Čaputová

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.