Ugrás a tartalomra

A költségvetés módosításáról vitázik a szerbiai köztársasági parlament

2019.10.02
14:00
2019.10.02
21:21
Forrás
Szerbiai RTV
Azért módosítanák a 2019-es büdzsét, hogy megteremtsék a feltételeit a november elsejétől esedékes közbéremelésnek. A fizetések 8 és 15 százalék közötti összeggel növekednek.

Emellett egyebek között módosul az építésügyi, a szociálisügyi, valamint az oktatási minisztérium költségvetése is, több pénz áll majd rendelkezésükre. A képviselők a tegnap óta tartó parlamenti ülésen elfogadták az esélyegyenlőségi biztos 2018-as évre vonatkozó jelentését, továbbá szavaztak az 1999-es NATO bombázások egészségügyi hatásait vizsgáló bizottság összetételéről is.

Pék Zoltán, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője elmondta, a meghozott, valamint az előrelátott törvények előrébb viszik az ország gazdaságát. Hangsúlyozta, azt is pozitívan értékelik, hogy többlet lett az idei költségvetésben. „Kiemeljük, és pozitívnak tartjuk, hogy az infrastruktúrába fektetnek be, mivel a gazdasági fejlődésnek ez az egyik alappillére. Ha jó útjaink vannak, vasutaink akkor az hosszú távon külföldi és belföldi befektetőket vonz. Ez növelheti a béreket is, csökkenti a munkanélküliséget. Pozitívan hat a gazdaság fejlődésére” - mondta a parlamenti képviselő.     

 

köztársasági parlament
költségvetés
Pék Zoltán
képviselő

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.