A költségvetésről tárgyalnak a szerbiai miniszterek
2014.12.10
17:55
Szerbia 2015-ös költségvetéséről tárgyalnak ma a miniszterek Belgrádban. A kormány 700 millió eurót szeretne megtakarítani jövőre. Ennek legnagyobb részét, mintegy 400 millió eurót a közalkalmazottak és a nyugdíjasok juttatásainak csökkentésével szeretnék megvalósítani. Emellett a minisztériumok is kevesebb pénzzel gazdálkodhatnak majd.
Elsősorban az árukra és szolgáltatásokra, a hivatali utazásokra és a szolgálati gépjárművekre költhetnek majd kevesebbet, ha a parlament elfogadja a kormány javaslatát. Dušan Vujović pénzügyminiszter elmondása szerint a költségvetési javaslat nem irányoz elő adóemelést, viszont az adók behajtását eredményesebben kívánják végezni, és a feketegazdaság ellen is erőteljesebben szeretnének fellépni. (B92)