Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Idei Sándor

Kovács Elvira: Alkalmazkodni kell a megváltozott gazdasági körülményekhez

2021.07.29
20:30
Forrás
Pannon RTV
Fontos a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás rendelkezéseinek folyamatos hozzáigazítása a globális gazdasági változásokhoz - fogalmazott a szerbiai köztársasági parlament mai ülésén Kovács Elvira.

A VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, a köztársasági képviselőház alelnöke elmondta, a módisítás révén a CEFTA tagállamok alkalmazkodnak a térség megváltozott gazdasági környezetéhez, másrészt, a tágabb értelemben vett, globális gazdasági és politikai körülményekhez. Szerbia számára a CEFTA tagság azért fontos, mert a tagállamokkal folytatott gazdasági cserekereskedelem miatt folyamatos többlet keletkezik a költségvetésben, tette hozzá Kovács Elvira.

Pannon RTV/Idei Sándor

Újhelyi Ákos, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője az ülésen arról beszélt, hogy fontos a munkahelyek megmaradása és újak teremtése. Kiemelte, a koronavírus-járvány hatásai még mindig nagyban érezhetők, ezért fontos, hogy továbbra is a magánszektorra fókuszáljanak. Hangsúlyozta, minden intézkedés, amit meghoztak, annak érdekében tették, hogy megóvják a munkahelyeket.

CEFTA
Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás
Kovács Elvira
Újhelyi Ákos

Most

18:21, Frissítve: 18:28

Orbán: Nőni fog a nyomás a határon

A magyar déli határon próbálnak bejutni azok, akik elhagyják Afganisztánt; nőni fog a nyomás a határon - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök Röszkén, miután cseh kollégája, Andrej Babiš társaságában ellátogatott a magyar-szerb határhoz.

Népszerű

Leégett egy autószerelő műhely Szabadkán

A villámgyorsan a helyszínre érkező tűzoltók már csak a környező épületeket tudták megvédeni a lángoktól. A tűz szerencsére emberi életet nem követelt, azonban a kár tetemes. Az illetékesek szerint nem önhiba, hanem elektromos zárlat okozta a tüzet.