Ugrás a tartalomra

Köztársasági elnökre várva

2012.04.16
18:21
Amíg Szerbiában a választók kegyeiért küzdenek az elnökjelöltek, addig Magyarországon is az a kérdés foglalkoztatja az embereket, hogy ki lesz az új köztársasági elnök
Amíg Szerbiában a választók kegyeiért küzdenek az elnökjelöltek, addig Magyarországon is az a kérdés foglalkoztatja az embereket, hogy ki lesz az új köztársasági elnök. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Budapesten a Fidesz -KDNP frakciószövetség ma esti ülésén tesz személyi javaslatot az államfői posztra – jelentette be újságírók előtt Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, idézem: Tudomásom szerint nem fogja a frakciószövetség meghallgatni azt a jelöltet, akit Orbán jelöl, erre később kerülhet sor – mondta. Lapinformációk szerint azonban Áder János, a Fidesz európai parlamenti képviselője lehet a kormánypártok jelöltje. Korábban Kövér László jelenlegi házelnök neve is felmerült, de ő úgy nyilatkozott, tárgytalan, hogy vállalná-e a tisztséget. Az államfőről várhatóan április 23-án, azaz egy hét múlva szavazhat a magyar Országgyűlés.

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.