Ugrás a tartalomra

Lakossági fórumot tartott a VMSZ Királyhalmon

2023.12.01
19:24
2024.04.17
13:11
Forrás
Pannon RTV
Erős magyar érdekképviselet nélkül köztársasági és tartományi szinten a szerb-magyar határ menti falvak sem fejlődhetnének, ezért fontos, hogy december 17-én a 6-os számú listára, a VMSZ-re szavazzanak.

Ez hangzott el azon a lakossági fórumon, amelyet ma este Királyhalmon tartottak. Mások mellett Újhelyi Ákos, a VMSZ köztársasági képviselőjelöltje szólt a helyiekhez. Kiemelte, hogy a parlamentben sikerült kiharcolniuk a lecsapolási illeték idei évi megfelezését és jövő évi eltörlését, közbenjárásukra pedig elérték, hogy a horgosi közúti határátkelő egész nap nyitva tartson, ami a királyhalmiaknak, és különösen az ingázóknak előnyös.

Újhelyi Ákos, köztársasági képviselőjelölt, VMSZ: „Sokan Magyarországon dolgoznak. Emiatt a határátkelők munkaideje nem felelt meg az ő idejüknek. Ezért a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a megbízott elnöke arra kérte a magyar miniszterelnököt, hogy a Horgos 2 átkelő tovább legyen nyitva. Ennek eleget is tett a magyar miniszterelnök, és ennek köszönhetően 0-24 órában dolgozik a Horgos 2, így az itteniek is el tudnak jutni a munkába, illetve haza is tudnak jutni a kishatáron, és nem kell kivárni azokat a végtelen sorokat, amelyek jellemzőek a nyári időszakban.”

Választások 2023
Királyhalom
Újhelyi Ákos

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.