Ugrás a tartalomra

Leváltották a Vajdasági Múzeum igazgatóját (videó)

2016.12.16
16:42
A vajdasági kormány szerdai ülésén leváltották a Vajdasági Múzeum igazgatói tisztségéről Ózer Ágnest, akit szeptemberben neveztek ki ismételten az intézmény élére
A vajdasági kormány szerdai ülésén leváltották a Vajdasági Múzeum igazgatói tisztségéről Ózer Ágnest, akit szeptemberben neveztek ki ismételten az intézmény élére. A cseréről az ülésről kiadott közleményből értesülhetett a közvélemény, eszerint Drago Njegovant nevezték ki a Vajdasági Múzeum megbízott igazgatójává. Ózer Ágnes muzeológus, történész négy évvel ezelőtt vette át az újvidéki intézmény irányítását. Idén, mandátuma lejárta után újabb négyéves időszakra kapott megbízatást a Vajdasági Múzeum igazgatói posztjára. Leváltását a kormányközleményben nem indokolták meg. Ózer elmondta, hogy hivatalos értesítést nem kapott a menesztéséről. „Egy folyamatban levő mandátumról van szó. Értesülésem szerint több pontjában is törvénysértésre került sor, a kultúráról szóló törvény meghatározza, hogy egy kiírt pályázatra jelentkező és megválasztott igazgató mikor váltható le, ennek a fölsorolásnak körülbelül három pontja sérül ezzel meg. Természetesen ilyenkor az ember gondolkodik, hogy miért. Én az okát nem tudom. Lehet, hogy meg fogják mondani, de az elmúlt órákban az ember gyakran gondolt arra, hogy mit ér az ember, ha magyar. Föltételezem, hogy az új hatalmi rendszer, amely felállt Vajdaság Autonóm Tartományban úgy tartja, hogy valaki, aki más nézeteket vall, máshogy viszonyul a történelem bizonyos kérdéseihez, az jobban fogja végezni a dolgát.” Drago Njegovan történész, a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Szerb Tagozatának tagja elmondta, hogy karrierjében nem jelent előrelépést az igazgatói állás, hiszen 25 éve a szakmában van és az Újvidéki Múzeum igazgatói posztját is betöltötte már. Szerinte kormánydöntésről van szó és a helyzetet el kell fogadni. „Nem szeretném kommentálni a tartományi kormány döntését, mert csak az nevezhet ki igazgatókat és menesztheti őket minden olyan intézményben, amelynek a kormány az alapítója és pénzelője. Tehát az egyik kormány bízta meg, a másik pedig menesztette az igazgatói állásról, valószínűleg velem is így lesz, és minden igazgatóval.”



Drago Njegovan elmondta, hogy tervei vannak a múzeumi kiállításokkal kapcsolatban, valamint szeretné megünnepelni Vajdaság Szerbiához való csatolásának a 100 éves évfordulóját. Ezekről csak akkor nyilatkozik, amikor már kinevezték igazgatónak. A tartományi művelődési titkárságon érdeklődtünk az eset kapcsán, de azt mondták, egyelőre nem nyilatkoznak az ügyről.
leváltás
menesztés
Vajdasági Múzeum
Ózer Ágnes
Drago Njegovan

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.