Ugrás a tartalomra

„Ma is a keresztény civilizáció és a nemzeti szuverenitás védelme a feladatunk”

2023.11.18
13:05
2023.11.18
13:15
Forrás
MTI
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Fidesz 30. tisztújító kongresszusán szólalt fel Budapesten.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a rendezvényen első felszólalóként a KDNP és a szövetséges társszervezetek nevében köszöntötte a résztvevőket. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a mi önértelmezésünk az, hogy a magyar történelem folyamának, a magyar küldetésnek a részesei vagyunk itt és most. Ennek a küldetésnek a fundamentuma Szent István - mutatott rá.

"Az a Szent István, aki a keresztény civilizációt választotta, és úgy lett a keresztény Európa része, hogy eközben nem lettünk sem a Bizánci Birodalom, sem a Német-római Császárság hűbérese" - mondta, hozzátéve: pontosan ugyanez a feladatuk ma is, a keresztény civilizáció és a nemzeti szuverenitás védelme. Semjén Zsolt kijelentette: készen állnak arra, hogy folytassák Szent István országépítő nagy művét.

Semjén Zsolt
Fidesz
Tisztújító kongresszus FIDESZ
Budapest

Most

19:45

Orbán Viktor Andrej Babissal tárgyalt

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Andrej Babissal, Csehország korábbi miniszterelnökével, a cseh ANO párt elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
17:22, Frissítve: 18:47

A hajdújárási Lurkóházban járt a Mikulás

Az Old Bikers Vajdasági Motorosklub tagjai ismét megajándékozták a hajdújárási Lurkóház kis védenceit. Idén 23 gyermek örülhetett a karácsonyi csomagoknak. A kicsik minden évben készülnek a Mikulások érkezésére, ez idén sem volt másként.

Népszerű