Ugrás a tartalomra

Vladan Vukosavljević: Már a jövő év végén befejeződhetnek a Népszínház munkálatai

2018.07.05
17:19
2018.07.05
17:34
Forrás
Pannon RTV
A szerb kulturális és tájékoztatási miniszter szabadkai látogatásán a Népszínház mellett a Városi Múzeumot és a Zsinagógát is meglátogatta.

A miniszter a szabadkai Népszínházban kezdte meg látogatását. Kíséretével együtt megtekintette a színház belső munkálatait. A kulturális és tájékoztatási miniszter elmondta, hogy még az idén befejezik a munkálatok hatodik fázisát, és megkezdik a hetediket. Vladan Vukosavljević, kulturális és tájékoztatási miniszter: „A legoptimistábban azt mondhatom, hogy a munkálatok a 2019-es év végéig végleg befejeződnek. Azonban szem előtt kell tartani a munkatapasztalatokat, valamint a sajátosságait az ilyen építkezéseknek. Elmondhatjuk, hogy 2020-ig, illetve az év első fele a végleges határideje a munkálatok befejezésének, azonban úgy hiszem, hogy már a következő év végéig befejeződhetnek a Szabadkai Népszínház munkálatai.”

Ezt követően ellátogattak a Városi Múzeumban. Az intézmény a közelmúltban ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját. Jelenleg két állandó tárlattal rendelkezik, a jövőben még két állandó kiállítással szeretnék bővíteni a látnivalókat. Hulló István, igazgató, Városi Múzeum, Szabadka: „Amikor tavaly itt járt a miniszter úr, akkor beszéltünk arról, hogy támogatnák a kiállításainkat, pontosabban az állandó kiállítást, mert itt valójában már létezik a művészeti osztály állandó kiállítása, illetve pontosabban a magyar galéria és a természeti osztály állandó kiállítása, részben a néprajz."

A miniszter és kísérete a közelmúltban átadott Zsinagógát is meglátogatta. Az épület felújítási munkálatai csaknem 40 évig tartottak, és 2018. március 26-án ünnepélyes keretek között adták át.

A Magyar Kormány a belső helyreállításra, valamint a kerítés és az udvar rendezésére több mint 2 millió eurót biztosított. Szabadka önkormányzata is több éven keresztül támogatta a restaurálást. A homlokzat és a tetőszerkezet rendbe tétele tartományi és köztársasági támogatásokból valósult meg.

Vladan Vukosavljević
népszínház
Szabadka

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.