Ugrás a tartalomra

Március másodikán döntenek Ramush Haradinaj kiadatásáról

2017.02.09
18:18
Március másodikán dönt a francia igazságszolgáltatás Ramush Haradinaj kiadatásáról, addig Franciaországban marad
Március másodikán dönt a francia igazságszolgáltatás Ramush Haradinaj kiadatásáról, addig Franciaországban marad. Ma közmeghallgatáson tárgyalták Szerbia kiadatási kérelmét. A franciaországi Colmar városának bírósága előtt jelent meg ügyvédje jelenlétében. A Tanjug értesülései szerint a fellebbviteli bíróság dokumetum-kiegészítést vár a szerb hatóságoktól. A hírügynökség szerint ezek kiegészítő információk a szerbiai büntetőeljárásról. A meghallgatáson a bíró kérdésére válaszolva a Koszovó Jövőjéért Szövetség párt vezetője elmondta, mivel Szerbia kiadatási kérelme mögött politikai okok húzódnak, ellenzi azt. Mint ismeretes Ramush Haradinajt január 4-én vették őrizetbe Franciaországban, szerb elfogatóparancs alapján. Egy héttel később pedig Szerbia hivatalosan is kérte kiadatását. (Tanjug)
francia
kiadatás
Haradinaj

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.