Ugrás a tartalomra

Megkezdődött az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg vezetőjének pere

2023.04.13
21:27
Forrás
Pannon RTV
Megkezdték a tanúk kihallgatását Hágában Hashim Thaçi és a volt Koszovói Felszabadító Hadsereg még három akkori vezetőjének ügyében.

A valamikori koszovói elnök és a másik három vádlott ellen hat rendbeli emberiesség ellen elkövetett bűncselekmény miatt emeltek vádat.

Hashim Thacit és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg még három volt vezetőjét az albánok, szerbek és romák ellen 1998-ban és 1999-ben Koszovó és Metohija területén és Albániában elkövetett bűncselekményekkel vádolják. Ez a két év nevezhető a Belgrád és Pristina közötti konfliktus csúcspontjának – mondta el Baráth Gábor Gergely történész.

A valamikori koszovói elnök, Hashim Thaci, és a másik három vádlott: Kadri Veselji, Jakup Krasnići és Redžep Seljimi ellen hat rendbeli emberiesség elleni bűncselekmény miatt emeltek vádat. Ezek: üldözés, elzárás, egyéb embertelen cselekmények, kínzás, gyilkosság és személyek erőszakos eltűnése. Az ügyészség szerint legalább 102 gyilkosság elkövetéséért felelősek. A négy vádlott minden vádpontban ártatlannak vallotta magát. Thaci nem tagadja, hogy számos háborús bűncselekmény történt Koszovó területén, de azt állítja, hogy a teljes hatalom a hét hadműveleti zóna helyi parancsnokainak a kezében volt, és nem az övében. Milovan Drecun, a Koszovó-ügyi bizottság elnöke azt mondja, hogy a vádirat szerint csoportosan elkövetett bűntettről van szó, és hogy az UCSK egésze részt vett benne.

Tomislav Višnjić ügyvéd a szerb köztévének elmondta, hogy az UCSK parancsnoki szerkezetéről már több törvényszéki eljárásban is szó volt. Korábban azt igyekeztek bizonyítani, hogy az UCSK szervezett katonai alakulat volt, jól működő parancsnoki lánccal, most pedig az ellenkezőjét állítják, és erre akarják építeni a védelmet – hangsúlyozta Višnjić.

A bírósági tárgyaláson több mint 300 tanú fog részt venni. Emellett az elmúlt 25 év alatt rengeteg bizonyíték gyűlt össze, főként a koszovói albán szervkereskedelem felderítése közben. Ezeknek a dokumentumoknak köszönhetően változott a Koszovói Felszabadító Hadsereg nemzetközi megítélése. A 90-es évek végén a nemzetközi közösség az albánok oldalára állt, most mégis felülvizsgálják az akkori eseményeket.

A hágai különleges ügyészség tavaly június 24-én jelentette be, hogy vádat emelt Thaçi és más személyek ellen háborús, illetve emberiesség elleni bűntettek miatt. A tárgyalás április 3-án kezdődött.

Koszovó
Hága
Hashim Thaçi
per

Most

18:59

Család, mindenki bástyája

A párok több mint felének csak egy gyermeke van és ezen változtatni kell - jelentette ki Darija Kisić Vranjéban, a Család, mindenki bástyája elnevezésű projekt eredményeinek bemutatásán.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.