Ugrás a tartalomra

Mobilitási Csomag: Veszített a józan ész! - Deli Andor sajtóközleménye

2019.04.04
13:47
2024.03.19
08:45
Forrás
Deli Andor
Az EU-n belül uralkodó állapotok iskolapéldája volt a Mobilitási Csomag plenáris szavazása. Megmutatta, hogy a ’megmondó’ nyugati tagállamok hogyan képzelik el az uniós politizálást a jövőben.

Nem saját véleménnyel rendelkező tagállamok, hanem csak bólogató Jánosok kellenek nekik - hangsúlyozta Deli Andor fideszes EP-képviselő a szavazást követően.

„A több mint két éve tartó folyamat során következetesen próbáltuk érvekkel, konkrét példákkal meggyőzni tárgyalópartnereinket, hogy a közlekedési szektornak ugyan összeurópai előírásokra van szüksége, de ezek nem lehetnek a közép- és kelet európai, valamint a periféria országaiból származó vállalatok rovására meghozni. Az Unió belső piaca ugyanis a közös érdeket, a vásárlók érdekeinek figyelembevételét szolgálja. Ehhez képest az elmúlt időszakban a parlamenti házszabály kijátszásának, valamint az erő és az arrogancia politikájának lehettünk szemtanúi. Az elmúlt hetek történései bebizonyították, hogy amennyiben az érdekek úgy kívánják, akkor az előírások sem szentek, hiszen a folyamat során rengeteg szabályt kiforgattak. Történt mindez azon nyugat-európai EP-képviselők segítségével, akik Magyarországra mutogatnak jogállamiság kérdésében”.

Egyes nyugati protekcionista tagállamok, elsősorban Franciaország és Németország ahelyett, hogy az Egységes Európai Piacot építenénk, két hónappal a választások előtt megpróbálják kiszorítani a közlekedési piacról az erősebb, új tagállamokból származó szereplőket. Az európai értékek legnagyobb szószólói ma hatalmas csapást mértek a szolgáltatások és az áruk szabad mozgásának uniós alapelveire, és bebizonyították, hogy az EU belső piacának egysége sem szent a számukra.

„Szomorú nap ez a közlekedési szektor egésze számára. De szomorú nap az Európai Unió számára is, mivel a nyugati politikai hatalmak képviselői ismét megmutatták arroganciájukat. Elkeserítő, milyen vehemenciával küzdöttek egyes tagállamok képviselői az európai közlekedési piac egysége ellen. Szem elől tévesztették több millió közúti közlekedésben dolgozó polgár érdekeit, és semmibe vették az európai ipari és érdekképviseleti szervezetek véleményét is. Végső soron mindnyájan megisszuk ennek levét, hiszen a túlbürokratizált, jelentős adminisztratív többletteherrel járó előírások az árak emelkedéséhez és a közlekedési szektoron belüli visszaeséshez vezetnek majd. Miközben Európa-szerte már most hatalmas sofőrhiány tapasztalható” - hangsúlyozta Deli Andor a szavazást követően.

A ma elfogadott jogszabályok képezik az Európai Parlament első olvasatát, mely majd az intézményközi egyeztetések során kapja meg végső formáját. Ennek elfogadása azonban már a májusi EP-választások után alakuló új Parlament feladata lesz. „Mi a magyar kormánnyal és az érdekképviseletekkel együtt természetesen a jövőben is mindent megteszünk azért, hogy minimalizáljuk a mai rossz döntés okozta károkat” - emelte ki Deli Andor.

Mobilitási Csomag
Deli Andor

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.