Ugrás a tartalomra

Napokon belül megalakul Újvidék új vezetősége

2012.09.02
14:30
Jövő hétre új hatalmi többség jöhet létre Újvidéken – jelentette be Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt városi szervezetének elnöke
Jövő hétre új hatalmi többség jöhet létre Újvidéken – jelentette be Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt városi szervezetének elnöke. Holnap hozzák nyilvánosságra a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt új koalíciós szerződését. A szocialisták eddig ugyanis a Demokrata Párttal és a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával irányították a várost. Most a haladók és a szocialisták a kisebb politikai tömörülésekkel együtt 42 taggal rendelkeznek a 78 fős testületben. Miloš Vučević úgy véli, a rendkívüli városi képviselő-testületi ülést már keddre össze kellene hívni. Amennyiben erre nem kerül sor, élnek azzal a lehetőséggel, hogy a többséggel rendelkező képviselői csoport hívja össze a testületet. (Beta)
SZSZP
Újvidék
SZHP
új vezetőség

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.