Ugrás a tartalomra

Nem egyeztek meg a jövő évi szerbiai minimálbérről

2023.09.07
12:46
2023.09.07
15:49
Forrás
Szerbiai RTV
A kormány javaslata mindenképpen napirendre kerül a kabinet következő ülésén, szeptember 14-én.

Nem egyeztek meg ma sem a jövő évi szerbiai minimálbérről az érdekelt felek. A Szociális-Gazdasági Tanács ülésén a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői is részt vettek. Sem a dolgozók, sem pedig a munkáltatók érdekvédelmi szervezetei nem értenek egyet a kormány javaslatával, amely szerint a 2024-es minimálbér legyen 47 154 dinár, vagyis 401 euró. Ez csaknem 18 százalékos emelést jelent a mostani, 40 ezer dináros minimálbérhez képest. A szakszervezetek szerint viszont a munka minimális árának legalább akkorának kell lennie, mint amekkora a minimális fogyasztói kosár értéke, 52 ezer dinár.

Siniša Mali, pénzügyminiszter: „A szerb kormány minimálbér javaslata és a határozat, amelyet a következő kormányülésen hozunk majd meg, szeptember 14-én, tehát a következő csütörtökön, az az, hogy megnöveljük a minimálbért a mostani 40 ezer és 20 dinárról 47 ezer 154 dinárra. Ez csaknem 17,8 százalékos emelés, tehát a minimálbér eddigi legnagyobb növelése. Euróban ez valahol 401 euró, tehát első alkalommal a minimálbér meghaladja a 400 eurót. A minimálbér január elsejétől módosul majd."

minimálbér
Szociális-Gazdasági Tanács ülése

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.